Fogjunk össze egy fazekasvarsándi kislányért
Összefogtak a fazekasvarsándi lakosok egy beteg kislány támogatására, ezért az idei farsangi batyus bál is jótékonysági célt szolgál.
Gáspár Bernadett Tímea 16 éves és egy veleszületett, elég gyakori szívfejlődési rendellenességben szenved, ezért sürgős orvosi beavatkozásra szorul.
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (Budapest) ambuláns kezelőlapján szereplő diagnózis: Ductus Botalli persistens. Ez azt jelenti, hogy a főütőér (aorta), melynek születéskor be kellett volna záródnia, nyitva maradt. Ezt a hazai orvosok eddig nem vették észre. A kislány tornaórán lett rosszul, majd később, a kivizsgálásokon derült ki, hogy milyen betegségben szenved. A budapesti szakemberek arról tájékoztatták a családot, hogy ha az anyagi fedezet megvan, előjegyeztetik. Szerencsére a lányt nem szükséges megműteni, a probléma katéteres beavatkozással is megoldható. Ezt azonban minél hamarabb meg kellene oldani.
Mindez durván 7000 euróba kerül, amit a család nem tud kifizetni.
Fazekasvarsánd közössége azonnal gyűjtésbe kezdett, aki csak tehette, adományozott, de nem eleget. A helybéli evangélikus lelkész például felajánlotta az imahéten befolyó perselypénzt, illetve a kultúrotthon bérleti díját, a farsangi bál bevételét is erre a célra teszik félre. Egyébként a batyus bálra a szervezők szerint február 6-án, 20 órai kezdettel kerül sor a község kultúrotthonában. Olyanok is akadtak, akik bár nem lesznek jelen a bálon, mégis vásároltak jegyeket.
Akinek van lehetősége segíteni a családon, tegye meg! Az adományokat az ING Bankban megnyitott RO34INGB0000999901819049-es bankszámlára utalhatják át. A szülők, hozzátartozók előre is köszönik a támogatásokat.Eurós bankszámlaszám: RO71BPOS02007037100EUR01
SWIFT-kód: BPOSROBU.
















koszonet hogy felhivasunk a messze tavolba is eltudott jutni es segitseg onnan is erkezett a tavoli Amerikabol
koszonjuk mindazoknak akik februar 6an jelen voltak es azoknak is akik csak gondolatban voltak velunk ezen a jol sikerult farsangi rendezvenyen
es segitett
Kerjuk mindenki segitseget mert nagyon szukseg van ra, es koszonjuk mindenkinek aki idaig mar adakozott
Köszönet a Nyugati Jelennek a cikk megjeleneseert,es varjuk mindazok segitseget akiknek szivugye Fazekasvarsand. Fogjunk ossze ezert a kislanyert
koszonet a jelen szerkesztosegenek a segitsegert dobbanjon meg mindnyajunk szive egy kicsit es segitsunk ennnek a fazekasvarsandi kislanynak