Fókuszban a történelmi övezet romos épületei

2018. december 27. 16:23 (csütörtök) /

Prioritásnak tekinti a történelmi városrészben lévő épületek sorsát az aradi önkormányzat. Az elmúlt két aradi tanácsülésen több száz olyan határozatot fogadott el a képviselő-testület, melynek értelmében 100–500%-kal nagyobb adót szabnak ki az elhanyagolt belvárosi ingatlanokra. Ezzel a drasztikus adóemeléssel próbálják rábírni az értékes épületek gazdáit, hogy tartsák rendben ingatlanjaikat és végezzék el rajtuk a szükséges javításokat.

Gheorghe Falcă aradi polgármester szerint az adóemelés hallatára jó néhányan nekifogtak épületeik megjavításához; mások év végéig megszerezték a korszerűsítésekhez szükséges építkezési engedélyeket. Jó néhány épülettel azonban nem törődtek, ezek tulajdonosai komoly pénzösszegeket fognak kénytelenek kifizetni az önkormányzatnak 2019. január elsejétől számítva.

A polgármesteri hivatal szakemberei kimutatást készítettek, melyből kiderült: a város védett, történelmi övezetében jelenleg 206 olyan romos épület van, melyre jövőre nagyobb adót fognak kivetni. Az ingatlan elhanyagoltsági fokától függően az adó 100 és 500% között fog emelkedni.

A történelmi övezetből ugyanakkor a polgármesteri hivatal 11 épületet fog jövő évtől teljesen felújítani, jelentette be a város vezetője. Ezek a következő címeken találhatók: Barițiu 24., Ștefan Cicio-Pop 9., Ciocârliei 1., George Coșbuc 39., Mihai Eminescu 16., Mihai Eminescu 50., Episcopiei 29., Grigore Alexandrescu 1., Iustin Marșieu 33., Mărășești 10., Mețianu/Forrai u. 14.

Az önkormányzat vezetői szerint a felújítási munkák ideje alatt azok a szociálisan hátrányos helyzetű személyek, akiknek nincs módjukban hozzájárulni a javításokhoz, bizonyos adókedvezményeket élvezhetnek. Ennek értelmében (a megfelelő szociális ankét alapján) a város a családra eső rész 50%-át fedezi. Attól függően, hogy mennyire sürgős a helyi védelem alatt álló ingatlan felújítása, az önkormányzat a korszerűsítési költségek akár 30%-át is bevállalhatja.

A polgármesteri hivatal illetékesei arra is felhívják az épülettulajdonosok figyelmét, hogy a Kulturális Minisztérium engedélyeiért nem kell fizetni, mint ahogy a munkaterület létrehozásához szükséges köztéri állványok felszereléséért sem.

A legnagyobb probléma Aradon viszont az, hogy a védett épületek zömében szociálisan hátrányos helyzetű személyek, vagy kisnyugdíjasok laknak, akiknek nincs pénzük karbantartani épületeiket.

 

 

Csillag Emese

Hozzászólások