https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Hétfõ, 2019. szeptember 23., 20.38

Francia vígjátékot mutat be a hatodik Bánsági Vándorszínház

A hatodik Bánsági Vándorszínház csapata
A hatodik Bánsági Vándorszínház csapata

Évről évre a kőszínházi évadzárók után indul útjára az idén hatodik kiadásához érkező Bánsági Vándorszínház. A vajdasági mintára született non profit kulturális projekt idén temesvári, kolozsvári és budapesti színházi szakemberek és színművészetis diákok részvételével zajlik. Követve az elmúlt évek hagyományát, a hatodik „évad” is egy zenés, ingyenesen megtekinthető vígjátékot ígér Temes, Arad és Krassó-Szörény megye színházkedvelőinek.

A francia szerzőpáros Pierre Barillet – Jean Pierre Grédy A kaktusz virága című kétfelvonásos vígjátéka nyomán születő előadás rendezője Aszalos Géza, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, a Vándorszínház alapítója. Alkotótársként Albert Alpár díszlet-jelmeztervező és Orbán Enikő dramaturg is részt vesznek az előadás színpadra állításában. A darab a klasszikus vígjátéki dramaturgiát követi, tele szerelemmel, félreértésekkel és nagy egymásra találásokkal.

A július 6-án kezdődő, három hetes próbafolyamat helyszíne idén is a Temes megyei Végvár, ahol július 26-án mutatják be először az előadást. Az idei csapat visszatérő tagjai Hodu Péter, a Budapesti Vígszínház munkatársa, valamint Mihály Csongor, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábszínésze. „Újoncként” lépnek színpadra Daróczi Klarissza, a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem végzős színművészetis hallgatója, Molnár Rudolf, a Kolozsvári Állami Magyar Színház munkatársa, valamint Stan Krisztina Tímea, volt diákszínjátszó, a Csíkszeredai Sapientia Tudományegyetem PR és kommunikáció szakos diákja.

A bemutatót követően a csapat 17 Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei településre látogat el.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'