Kedd, 2018. augusztus 14., 23.14
Nincs finanszírozás az Urikány–Herkulesfürdő útnak

Füstté vált fejlesztési ígéretek

Sok szakaszon a „Băsescu útja” néven ismert út még mindig egyszerű erdei földút. 2018-ban alighanem úgy is marad
Sok szakaszon a „Băsescu útja” néven ismert út még mindig egyszerű erdei földút. 2018-ban alighanem úgy is marad

Hiábavalónak bizonyultak a politikai ígéretek, nem sokat ért a Zsil-völgyi önkormányzatok összefogása és közös lobbizása Bukarestben, s a több mint 20 000 aláírás sem segített. A 2018-as költségvetés-tervezetben nem szerepel az Urikány és Herkulesfürdő közötti út állami finanszírozása.

Tavaly ősszel a dévai időközi polgármesteri választás kampányában a kormány tagjai egymás után érkeztek Hunyad megyébe, ahol nagyvonalúbbnál nagyvonalúbb támogatásokról biztosították a helyi vezetőket. Mihai Tudose kormányfő például október végén, november elején kétszer is megfordult a megyében, s egyik alkalommal Déva mellett a Zsil völgyét is meglátogatta. Akkor a 6 bányavidéki város polgármesterei a 2002-ben elkezdett, de a mai napig be nem fejezett Urikány–Herkulesfürdő műút megépítésére kértek támogatást a kormányfőtől. Tudose azt ígérte, hogy a kormány anyagilag támogat bármilyen fejlesztési tervet, amely a vidék fellendülését szolgálja. Annak minél hatékonyabb felkarolására azt javasolta a polgármestereknek, hogy gyűjtsenek legalább 20 000 aláírást a bányavidék lakosaitól.

Az aláírások össze is gyűltek, a petíciót a polgármesterek személyesen adták át Bukarestben a kormányfőnek. Végül is a 6 Zsil-völgyi város közül 5-nek PSD-s a polgármestere, s csupán Petrozsényt vezeti PNL-s polgármester. Mindezek ellenére az út megépítésének finanszírozására egyetlen fittying sem szerepel a költségvetés-tervezetben.

A PSD–ALDE-kormány másik nagydobra vert ígérete – a marosnémeti hőerőmű fejlesztése – ugyancsak üres ígéret maradt. A választási kampányban a kormányfő és a miniszterek nagyméretű állami fejlesztésekről beszéltek, potenciális izraeli beruházók érdeklődéséről és hasonlókról. Az izraeli beruházókról azóta szó sem esett, ugyanúgy, ahogy a 2014-es választási kampány után a kínai beruházókról, noha addig a helyi PSD-sek bizonygatták, hogy jönnek a kínaiak.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'