Gyorsvasútról és körgyűrűről nyilatkozott a szállításügyi államtitkár

Írta:
2017. május 19. 17:39 (péntek) /

Május 19-én, pénteken a temesvári Megyeházán tartott sajtótájékoztatót Dragoș Titea, a Szállításügyi Minisztérium államtitkára, aki a már finanszírozást kapott vasúti és közúti infrastruktúra-fejlesztések helyzetéről nyilatkozott a sajtónak. A sajtótájékoztatón részt vett Călin Dobra Temes megyei elnök, a Regionális Vasúti és Útügyi Igazgatóságok vezetői, valamint a temesvári repülőtér igazgatója.

Dragoș Titea államtitkár egy EU-s nagyprojekt bemutatásával kezdte a tájékoztatást, amelynek forrásaiból 47 hazai vasútállomás rehabilitálását valósítják meg, köztük lesz a temesvári Északi és Keleti pályaudvar, valamint a karánsebesi, a herkulesfürdői, az orsovai, a piski és a petrozsélyi vasútállomás. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmánya a Temesvár–Bukarest gyorsvasútnak, amely a vasútvonal megkettőzését feltételezi Temesvár területén is. Ennek megépítése lehetővé teszi a 160 km/óra sebességgel száguldó expressz vonatok és 120 km/óra sebességgel közlekedő tehervonatok közlekedését. A Temesvár–Bukarest vasútvonal fejlesztése miatt négysávos vasúti felüljárók épülnek Temesvár területén, egyes sorompós vasúti átkelőket pedig megszüntetnek a gyorsvasút kiépítése miatt. Létezik egy megvalósíthatósági tanulmány egy temesvári magasvasút megépítéséről is, mondta az államtitkár, ennek megvalósításáról még nem mondtak le teljesen a vasúti szakemberek.

A közúti infrastruktúra-fejlesztések közül először Temesvár déli elkerülő útjáról esett szó, amelynek kivitelezőjét 2017. június 8-a után választják ki. „A déli körgyűrű kétsávos lesz, mert a jelenlegi forgalom (3700 jármű naponta) nem indokolja egy négysávos elkerülő út megépítését – mondta Dragoș Titea államtitkár –, az út két oldalán lesz egy-egy leállósáv is, amelynek szélessége majdnem egy teljes közlekedési sávot tesz ki”. Az államtitkár azokra az ellenzéki bírálatokra válaszolt, amelyek szerint a kétsávos déli körgyűrű nem fedezi a szükségleteket.

Az épülő Lugos–Déva autópálya helyzetéről az államtitkár azt nyilatkozta: az idei év végéig elkészül ez az autópálya szakasz, kivéve azt a 10 kilométeres részt, amelyet újra kell tervezni és más forrásokból megvalósítani, miután az állatvédők ún. „medve-alagutak” megépítését követelték. Dragoș Titea megjegyezte, hogy tudomása szerint nem sok medve él azon a környéken, de nincs más hátra, újra kell tervezni ezt az autópálya-szakaszt.

Hozzászólások