Csütörtök, 2008. augusztus 28., 21.28 – Ágoston
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja

Ha lehet, akkor egyszerre

Ha lehet, akkor egyszerre
  
Hétfõ, 2008. május 12., 21.00

A kápolnadombi sétatérre büszkék lehetnek az enyediek, már csak amiatt is, hogy ez az egyik legrégebbi ilyen jellegű hely.

Az eddigi városvezetések több éven keresztül is próbálták elfogadhatóbbá tenni a park arculatát, sok kicsi sokra megy alapon szakaszokban volt lekövezve a sétány, kijavították a központjában levő kunyhót is, ahol az 1900-as évek elején zenekar szórakoztatta vasárnap a korzózó enyedi polgárokat, padok voltak felszerelve és nem egyszer cserélték ki a lámpákat is.

A napokban az önkormányzat a még csupaszon maradt sétálórészre rakatott díszburkolatot. Mindez azonban hosszú évek alatt, szakaszonként készült el. Kováts Krisztián alpolgármester most határozat-tervezetet terjesztett a városi tanács elé amelyben javasolta, pályázat útján oldják meg az egész kérdést egyszerre. Remélhetőleg a pályázat sikeres lesz és a környezetvédelmi szaktárca támogatásával rövid időn belül megoldják a park korszerűsítését.
 

Szóljon hozzá

IGEN!

Igen! Igen! Igen!

Valami sikerült, valami történt a tizenkettedik órában. Hihetetlen, de igaz! Három aranyérem, egy ezüst, egy bronz.

>>>