50%-os árzuhanás
Hétfõ, 2019. július 22., 12.59
Anyák napja Déván

Hadd csókolom meg kezedet!

Déván a történelmi magyar egyházak valamennyi hajlékában felköszöntötték vasárnap az édesanyákat. A Páduai Szent Antal-templomban fr. Főcze Bonaventúra Szent II. János Pál Pápa szavait idézve fordult az édesanyákhoz. Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet.

 Az ünnepség meghívottjaként Kegye János pánsípművész Schubert Ave Mariájával indította szívet melengető koncertjét. Majd az ünnepség során komolyzenétől a slágerekig terjedő színes repertoárral örvendeztette meg az egybegyűlteket.

A plébánia hittanosai versekkel köszöntötték az édesanyákat. Különösen megható pillanata volt az ünnepségnek, amikor Dulinszky Sarolta, édesanyjával, Dulinszky Izabellával közösen állt ki az oltárhoz, Varga Erzsébet és Dsida Jenő versével tolmácsolva a szívükben rejlő hálát.

Az ünnepség végén az 55-ös Számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat tagjainak ajkán felcsendült az Ároni áldás, mellyel elsősorban az édesanyák, nagymamák életébe kérték Isten szeretetét, kegyelmét, bőséges áldását. Zárásképp pedig fehér rózsával ajándékoztak meg minden jelen lévő édesanyát.

A dévai református templomban Mózes anyjának története kapcsán erősödött meg a jelenlévőkben a tudat, hogy a gyermekek Isten ajándékai és a szülői szerepet hittel kell vállalni függetlenül a külső körülményektől. A vallásórás gyermekek Édesanyám és én címmel készítettek rajzot ez alkalomra, melyeket a templomban be is mutattak, majd egy-egy igeverssel köszöntötték édesanyjukat, és szabadon megfogalmazott imában adtak hálát szüleikért. A 85 éves Csiszér Albert bácsi megható verssel ajándékozta meg a jelen lévő és leendő édesanyákat, akiket virággal is köszöntöttek e szép ünnepen.

A dévai ferences templomban Várnagy Andrea zongoraművész Lili lányával előadott dalokkal tette meghittebbé az anyák napját, azon gyermekek számára is, akiknek nem magától értetődő az édesanyához bújás és a halkan fülébe súgott kedves szó. Az élet nem mindig a legjobb rendező... és sokszor téved. De úgy igazságos, hogy kárpótoljon is. Ezt láttuk ma is a boldogságot sugárzó gyermekszemekben, azt a reményt, azt az újra megtalált biztonságot, amelyre mindannyian úgy vágyunk. Együtt ünnepeltük az édesanyákat Böjte Csaba testvér gyermekeivel és azokkal a fantasztikus nevelőkkel, akik visszahozták a házakban nevelkedő gyermekek szemébe ezt a csodálatos csillogást. Anyák. Akik szeretnek és gondoskodnak, és ott vannak a gyermekeik mellett az örömben és a nehézségeikben is. Ha az ember szíve nyitott, többen elférnek benne.
Így tudtuk köszönteni Déván az édesanyákat, a nevelőket...és az én édesanyámat! Eközben pedig végig arra gondoltam, milyen hálás lehetek, hogy otthon hárman is a fülembe súgják majd ha hazaérek, hogy „Szeretlek Anya!”Az Isten éltessen minden anyát és gyermeket ezen a csodaszép ünnepen ... és mindenkor!
– írta dévai koncertjét követően közösségi oldalára Várnagy Andrea zongoraművész.

A Dávid Ferenc Unitárius Zarándok- és Szórványközpontban Koppándi Júlia lelkipásztor az igehirdetés keretében köszöntötte az édesanyákat, majd a gyülekezeti tagok – felnőttek és gyermekek – alkalomhoz illő verseket szavaltak. A gyönyörű virágok innen sem hiányoztak. Valamennyi édesanya, nagymama egy-egy mosolygó gerberával a kezében, szívében pedig hálával, örömmel térhetett haza.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'