Péntek, 2008. november 21., 11.02 – Olivér
 
Magunkról
 
Böszörményi Zoltán  honlapja
Kürtös visszautasította az új mentőkocsit

Hátraharc

Hátraharc
  
Szombat, 2008. október 11., 17.00

Nagy meglepetést és egyúttal felháborodást váltott ki a kürtösi orvosok által elutasított vadonatúj mentő ügye.

Az Egészségügyi Miniszter által vásárolt és a megyék között szétosztott, ACD típusú kisebb rohamkocsit a városvezetés szerint a helyi orvosok azért nem vették át, mivel a rendelők privatizálása óta a helységben nem működik mentőszolgálat, és nem tudtak megegyezni a beosztásról, ezen kívül nincsenek megfelelően kiképezve. Az egyedülálló helyzet következtében szükség esetén továbbra is Aradról jön ki mentő a 20 kilométerre lévő városba.

Lépésükkel a kürtösi orvosok kivívták az Aradi Mentőszolgálat megdöbbenését. Merea Mircea aligazgató a Nyugati Jelen kérdésére elmondta: a visszautasított ACD, azaz kisebb típusú mentőautó a legmodernebb berendezésekkel van felszerelve, a gond vele csak annyi, hogy nem alkalmas betegszállításra, mivel nincs benne hordágy.

– Elektromos újraélesztő berendezés, szívritmus-mérő és lélegeztető készülék is van benne, szóval minden, amire egy sürgősségi beavatkozásnál szükség lehet – írta le a kocsit az aligazgató.

Merea szerint hasonló mentőautó van a borossebesi állomáson, de Aradon is több ilyet használnak és eddig nem volt rájuk panasz. Sok esetben az orvos hozzáértésével és a berendezések használatával ott helyben meg lehet oldani a problémát, de ha kórházba kell szállítani a beteget, akkor kihívnak egy másik, nagyobb mentőt, ezért meggondolatlanság volt visszautasítani a kocsit.

Az Aradi Mentőszolgálat kimutatása szerint az idei év első felében az ACD típusú mentők segítségével a megye területén 439 sürgős, valamint 3349 második fokozatú esetet oldottak meg.

Az üggyel kapcsolatban kikértük a Megyei Közegészségügyi Hatóság véleményét is. Dr. Gabriela Ţârle igazgatónő elmondta: az autó természetesen a megyében marad, és egy másikállomásnak utalják ki, de még nem tudta megmondani pontosan melyiknek.

A megyei szolgálatnak az aradin kívül Kisjenőben, Honctőn, Borosjenőben, Lippán, Borossebesen, Soborsinban és Pécskán működik állomása.
 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: Nagy István / Szombat, 2008. október 11., 18.41

A miniszter vásárolt????????

Az, hogy a mentő 20 kilométerről kell jöjjön nem tragédia. Az már az, hogy úgy fejlesztenek eszközökben, hogy a személyzeti háttér nem áll rendelkezésre.

Egyébiránt a családi orvosok nem inkompetensek, csak éppen nem mentőszakorvosok. És fizetséget sem kapnának ezért a munkáért.
A gond a közegészségügyi ellátórendszer koncepciójában van.

Hozzászólt: deszka / Szombat, 2008. október 11., 17.46

Miért kell felháborodni ? Nem mentőorvosok ergo inkompetensek . Magyarul ezzel a lépéssel és lépésért nem lehet és szabad őket felelősségre vonni . Kérem szépen nem az ő dolguk . Mindenkinek van privát ügye foglalkozzon azzal , a szindikátus is csak a maga ügyeivel törődik .