Szerda, 2018. szeptember 19., 10.30
Beszélgetés dr. Behm Béla szemész szakorvossal

„Hatvan éve vagyok orvos”

„Hatvan éve vagyok orvos”
„Hatvan éve vagyok orvos”

Nemrég megvizsgáltad a szememet, s megállapítottad, hogy nincs szükségem új szemüvegre, és más problémát sem találtál a szememben. Megnyugtattál. Elhittem szavaidat, mert tudtam, hogy Behm doktornak tökéletes a diagnózisa…

–Bizonyára nem tudtad, hogy 1933-ban születtem a Bika jegyében, 84 éve élek Aradon, 60 éve vagyok orvos. És gépkocsivezetői jogosítvánnyal is azóta rendelkezem.

Közölj, kérlek, néhány adatot életrajzodból.

–Kispolgári családból származom. A Katolikus Gimnáziumba jártam, kivéve az ötödik osztályt, amikor 1945-ben kórházat rendeztek be az iskola épületében. Akkor apám beíratott a román iskolába, Újaradra. Egyetlen probléma az volt, hogy én egy mukkot sem tudtam románul. Tanév végére viszont megtanultam a nyelvet, és harmadikként végeztem az osztályban. Aztán visszakerültem a Magyar Vegyesbe.

Kik voltak kedvenc tanáraid?

–Mivel reál beállítottságú voltam, Schön István bíztatott, hogy menjek műszaki egyetemre. Készültem is másfél évet. Három hónappal a felvételi vizsga előtt rájöttem, hogy én gyermekkorom óta mindig orvos akartam lenni… Ficzay Dénes később pertu jó barátom lett. Fábián Györggyel eleinte voltak ütköző pontjaink, de aztán teljesen rendbe jött a kapcsolatunk. Calvazina tanár urat, a Csoszit is kedveltem. Gnandt Jánossal kevésbé szerettük egymást, de élete utolsó 15 évében javult a helyzet, ugyanis én kezeltem a szemét.

Voltak kellemes emlékeid orvosokkal kapcsolatban? Azért vonzott az orvosi egyetem?

–Gyermekorvosunk Krausz Szidónia volt, rendkívül barátságos ember, háziorvosunk pedig Téthy Pál, akivel dolgoztam is együtt a kórházban.

Mit szóltak szüleid ehhez a váltáshoz?

–Apám kissé értetlenül és aggódva, de elfogadta döntésemet. Részt vettem Marosvásárhelyen egy háromhetes előkészítőn, és kis szerencsével bejutottam. A kémiatanárnő félbeszakította feleletemet, és megkérdezte, honnan jöttem? Mondtam, hogy Aradról. És Fábián György tanította a kémiát? – kérdezte. Igen – mondtam. Látszik – válaszolta. És rátértem az anatómiatétel kifejtésére.

Mi történt, miután elvégezted az általános orvosit?

–Az egyetem rektora felajánlotta teljes évfolyamunkat Moldva részére. Ott az volt a szerencsém, hogy tudtam németül, és a Suceava tartományi főorvos félig német volt. Elfogadta, hogy nem akarok abba a Săvinesti rajonbeli faluba menni, az orosz határ mellé, ahova még út sem vezetett. Elküldött Bukovinába, Frasinba. Az egészen más volt. Rengeteg német lakott ott akkoriban. Három község és két falu tartozott hozzám.

Sikerült megszokni az új környezetet?

–Először is megnyertem a plébános rokonszenvét, nála is laktam, és jól meghíztam, mert rengeteget ettünk együtt. Utána megműtöttem a postást, akinek a hátsóján találtam egy gennyes fisztulát. Egy hét alatt rendbe jött. Kis műtét volt, de jó reklámnak bizonyult. Utána 40 kilométeres körzetből ilyen műtétekre hozzám jöttek az emberek.

 

 

„… több ezer szemészeti műtétet végeztem”

 

Hogy kerültél vissza Arad megyébe?

–Addig nyaggattam a tartományi főorvost, míg egy szép napon elengedett. Kisjenőn az állomáson véletlenül megismertem az Arad rajoni főorvost.  Elmondta, hogy szüksége van egy orvosra, aki tud magyarul. Nem is gondolta, hogy én megfelelnék ennek a követelménynek, ugyanis a Bukovinában töltött idő alatt teljesen átvettem az ottani akcentust… Így kaptam meg a Nagyszintye, Szapárliget, Ágya körzetet. Orvosi tevékenységem mellett szervezői munkát is végeztem ott. Körorvosként, közreműködéssel felépítettük a szapárligeti orvosi rendelőt, orvosi lakással együtt. Fazekasvarsándon is rendbe raktunk egy rendelőt, berendeztünk mellé egy szolgálati lakást is. A fiatal orvosnő, akit oda helyeztek akkor, onnan ment nyugdíjba… Ott maradtam körorvos 5 évig. Akkor behívtak, és közölték, hogy kineveznének rajoni főorvosnak. Hiába erősködtek, nem akartam elvállalni. Nem azért végeztem el az egyetemet, hogy irodában üljek. Erre kineveztek a szentannai kórház igazgatói állásába. Az 50 ágyból 20 volt a belgyógyászaté, amiért én feleltem.

Meddig maradtál ott?

–Öt és fél évig. Rendet kellett teremtenem abban a kórházban. Szereztem egy Röntgen-gépet, berendeztem egy jó laboratóriumot és hozattam egy EKG-t; mindhárommal én foglalkoztam. Ezenkívül létre hoztam egy mentőállomást egy mentőautóval, amely ellátta a környező falvakat.

Hogyan kerültél kapcsolatba a szemészettel?

–Vizsgáztam Kolozsváron egy gyakornoki állásra. Elkerültem Nagyváradra, szekundérnek egy remek orvos mellé. Közben otthon szült a feleségem, és szülés után megbetegedett, kapott egy csúnya allergiát. Kiharcoltam, hogy hazakerüljek Aradra a kórházba. Ott alkalmam volt megtanulni a szemsebészetet a kiváló Lungu Onoriu doktortól. Következett 9 hónap kurzus Bukarestben. Azután visszakerültem Kisjenőre. Nyolctól egyig rendeltem a poliklinikán, egytől háromig operáltam. Hályogot, retinaleválást, mindent. Én fejlesztettem ki Kisjenőn a szemsebészetet.

Hogy jutottál be Aradra?

–Meghirdettek Aradon versenyvizsgára egy poliklinikai állást. Meglett. Szerencsével jártam.  Az írásbeli vizsga témája a színvakság volt. Mai napig az országban egyedül én vagyok kapcsolatban a budapesti Műszaki Egyetem Optikai Tanszékével, és írom a színlátást javító szemüvegek receptjeit. Egyébként Aradon elsőként vezettem be a computeres szemvizsgálatot.

Hogyan sikerült állandóan szinten tartanod tudásodat, hisz hatalmas léptekkel fejlődik az orvostudomány?

–Állandó jelleggel olvastam a román, a magyar, a kanadai, a német szemészeti szaklapot, ugyanakkor két francia szemészeti szövetség havonta küldte a kiadványait. És tagja voltam a Bukaresti Orvosi Könyvtárnak. Jó szakmai felkészülésemnek köszönhetően több ezer szemészeti műtétet végeztem. Ezt az információt nem dicsekvésnek szánom.

Ebből az állásból mentél nyugdíjba?

–Igen, de elmondhatom, hogy azóta még egyetlen napot sem töltöttem munka nélkül.

 

„Nekem a munka, szórakozás, öröm”

 

Miért lettél szemorvos? Miért nem nőgyógyász vagy sebész?

–A gyógyítás nem mesterség, hanem hivatás. Annyit kell csinálni, és azt, amit tudsz, ahogy tudod a legjobban. Több mint harmincéves voltam, általános sebész nem lehettem, már késő volt, a nőgyógyászat nem vonzott. A szemészetet utólag szerettem meg. A szemészet tulajdonképpen nem egy egységes valami. Három részből áll: az egyik a szem betegségeit gyógyítja, második a szemsebészet, harmadik az optika – ez a legnehezebb. Mert jön a beteg, és csak egy szemüveget kér. De lehet, hogy valami szembetegsége is van. Én tudom megállapítani, hol a baj. Ha a szemüvegfelírásnál a beteg nem közreműködő, akkor az egészből nem jön ki semmi. Sebészeti tankönyvek nem léteztek akkor, amikor elkezdtem. Létezett egy spanyol professzornak francia nyelvű, körülbelül 1400 oldalas szakkönyve, amit meg kellett szereznem. Megkértem egy ismerősömet, vegye meg a kötetet Párizsban. Egy egész havi fizetésembe került.

Egy intim kérdés: dr. Behm Béla szemész szakorvosnak jó a szeme?

–Hogyne lenne jó, hisz már műlencsém van… Megoperálták a hályogomat, és akkor behelyeztek egy műanyag lencsét.

Szereted a szakmádat?

–Nagyon szeretem. Sokan megjegyzik: Nem vagy normális, hogy még dolgozol! Erre én: először is azt csinálom, amit szeretek, tudok disztingválni, és csak azt vállalom, amit el tudok végezni. Sokszor diszpécser vagyok, eligazítom a beteget, hogy hova menjen… Volt egy hölgy paciensem, akit két hónapig kezeltek a fejfájása miatt, végül elküldték hozzám. Azonnal továbbküldtem a Szegedi Klinikára – agydaganata volt.

Élvezed a munkát?

–Ha nem dolgoznék, kikerülnék a társadalomból, és betokosodnék. Nekem a munka, szórakozás, öröm. Nincs jobb érzés annál, mint amikor a munkámnak az eredményét látom. 

Hogy állsz egészségileg?

–Reggel tízféle pirulát veszek be, este csak hetet. Napközben szünet. Fő problémám az, hogy nem tudok sokat gyalogolni, mindenhova kocsival megyek.

 

„…nem mindig könnyű azonosulni a beteggel”

 

Emlékszel-e pár olyan esetedre a gyógyítás területéről, amelyek különleges sikert jelentettek számodra?

–Egyszer behoztak egy 45 éves asszonyt, akinek egyik szemén szürke hályog volt, a másik  üvegszem. Meg kellett operálnom. Nagyon nagy volt a rizikó. Hál’ Istennek, jól sikerült a műtét… Volt olyan is, hogy felkeresett egy asszony. Nem ismer meg, doktor úr? – kérdi. Öt évvel ezelőtt diagnosztizált nálam agydaganatot. Megműtöttek, és jól vagyok. … Megtiszteltetés volt számomra, hogy neves aradi orvos kollégák is pácienseim voltak. Ezek a dolgok mind növelik az ember lelki erejét. Egyszer bejött hozzám milicista fiával egy asszony. Köszön a fiatalember: Jó napot!Rászól az asszony: Kezit csókolommal kell köszönnöd a doktor úrnak! Huszonöt évvel ezelőtt Szapárligeten nem volt bábaasszony, a doktor úr hozott téged a világra…

Megbecsülik a munkádat?

–Igen. Szervezői tevékenységemért háromszor kaptam meg az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést.

Mi a jó orvos titka?

–Nagyon fárasztó, és nem mindig könnyű azonosulni a beteggel! És megérteni.

Szereted az embereket?

–Igen.

Miért?

–Ez orvosi kötelesség is. Miért ne szeressem őket? Aki nem szereti az embereket, ne menjen orvosnak! Az csak rosszat csinálna.

Gyermekekkel is foglalkozol? Van türelmed?

–A gyermekek szívesen jönnek hozzám. Érzik, hogy szeretem őket.

Orvosi szempontból a gyermekeknek vagy a felnőtteknek érdekesebb a szeme? Van különbség?

–Nincs. Létezik egy elmélet, miszerint a szivárványhártya mikroszkopikus vizsgálatával élőben bizonyos betegségek létezését meg lehet állapítani. Próbáltam foglalkozni a témával, nem jött be.

Krimikben olvastam, hogy az áldozat szemében megmarad a gyilkos képe. Van ilyen?

–Az agyában lehet, hogy megmarad, de a szemében nem. A szemideg pályája az agykéregig nyúlik fel. A pályák kereszteződnek. Ha a páciens a bal szemével nem lát, akkor én a jobb féltekét vizsgálom, mert ott lehet a baj.

Szóval a kriminológusok nem találhatnak leleplezésre alkalmas képet a szemben.

 

 

„Sokszor olyan dolgok történnek, amelyeket nem tudunk megmagyarázni”

 

Mesélj, kérlek, valamit a családodról!

–50 éves házasok vagyunk Katival, boldogságban, teljes megértésben.

Hogyan ismerkedtetek meg?

–Amikor jött felvételizni a Katolikus Gimnáziumba, én utolsó éves voltam. Mentünk társaimmal a vizsgaterem elé, hogy lássuk a „felhozatalt”. Ott indult el a nagy szerelem. Udvaroltam neki három hónapig. Aztán elváltak útjaink. Én elmentem Marosvásárhelyre az egyetemre. Aztán ő elvégezte Kolozsváron a matematikát. Hosszú évek után véletlenül találkoztunk, és házasság lett belőle.

Utódok?

–Szerettem volna, hogy lányom, Andrea orvos legyen, de a matematikát választotta. Férjhez ment Hosszú Zoltán, nyugalmazott szenátor nagyobbik fiához, Andráshoz, aki ügyvéd. Irigylésre méltóan jól összeillenek. Két gyermekük született. Gábor, a nagyobbik Manchesterben tanult informatikát, jelenleg Anglia egyik legnagyobb kutatóintézetében dolgozik. Kisebbik unokám, Alex a Temesvári Tudományegyetemen szintén informatikára jár.

Az orvosnak szüksége van-e a hitre?

–Szüksége van, mert sokszor olyan dolgok történnek, amelyeket nem tudunk megmagyarázni. Elképesztő! És csak a hit segít… Elemiben a hittan tanárom Oláh Ferenc volt. Nagyon jó viszony alakult ki közöttünk… Sok papnak volt hályog a szemén, vagy valami más baja, és hozzám jöttek… Elmondanám még, hogy kétezer kötetes könyvtárunkban megtalálható a Szentírás és a Károli Biblia is, és jártunk Jeruzsálemben a Szent Sír-templomban.  

 

„Nem szeretek kitűnni. Elég nekem az, hogy a pácienseim felemelnek”

 

Tévedtél-e valaha szakmailag?

–Olyan orvos nincs, aki soha sem tévedett. Van elkerülhetetlen tévedés, van emberi tévedés. És létezik felületes tévedés, amit nem tudok elfogadni. Ficzay Dénes, kedves magyartanárom kérdezte egyszer: „Mondd, Béla, megtöltöttél már egy temetőt?!” Mondom: „Nem.” „Hát, akkor még nem jövök hozzád.”… A tévedés elkerülhetetlen.

Mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet?

–Hobbim a színház. Első elemitől elkezdtem színházba járni.

Melyik műfajt kedveled?

–Szeretem a történelmi drámákat, de kikapcsolódásként szívesen megnézek egy jó operettet is.

Sokat utaztál a világban?

–Talán a legkülönlegesebb hely, ahova eljutottam: Észak-Korea. Három hetet töltöttünk ott 1988-ban, egy harminctagú turistacsoporttal. Jártunk az egykori Szovjetunió legjellegzetesebb nagyvárosaiban. Európa minden országában voltam, kivéve Svédországot, Norvégiát és Finnországot. Kétszer jártunk Tunéziában és egyszer Izraelben. ’89 előtt egy 1100-as Daciával jártuk be a szocialista államokat, amelynek a tetején egy kinyitható sátort vittünk magunkkal. Feleségemmel mi ott fent aludtunk, Pancsi lányunk pedig bent a kocsiban. A rendszerváltás után nemzetközi buszjáratokkal keltünk útra, és azt kerestük, hogy lehetőleg éjjel utazzunk, s ezáltal időt és szálláspénzt is megtakarítottunk. Kétszer voltunk egy-egy fantasztikus hajókiránduláson a Földközi-tengeren.

Büszke vagy a múltadra?

–Azt hiszem, szürke eminenciás vagyok. Nem szeretek kitűnni. Elég nekem az, hogy a pácienseim felemelnek.

Mit tennél másként, ha most kezdenéd?

–Valamikor a ’70-es években a szentannai kórház titkárnője, Rézi kiment Németországba, mert egy hatalmas vagyont örökölt. Egy decemberi napon hazalátogatott, és feljött hozzánk. Azt javasolta, menjek ki én is, berendez nekem ott egy hipermodern szemészeti klinikát, és ő lenne a titkárnőm… Ha akkor kimentem volna… másképpen alakul az életem.

Nem biztos, hogy jobban… Hozzá tennél még valamit? 

–Egy édes sztori. Amikor Nagyszintyén voltam körorvos, beválasztottak a néptanács végrehajtó bizottságába. A tanácselnök megbetegedett, és hat hétre kórházba kellett vonulnia. Erre kineveztek engem, hogy helyettesítsem, míg visszajön. Szombaton vagy vasárnap rám hárult az esketés feladata: „A Román Népköztársaság nevében házasoknak nyilvánítom önöket.” De tanácselnökként sem volt semmiféle konfliktusom. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Sajczbandi / Szombat, 2017. december 16., 14.44 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Örömmel látom, hogy a Doktor Úr változatlanul tevékeny. 17 éve, Simonyifalván ő mérte ki az asztigmatizmusomat és rögtön adott megfelelő szemüveget is.
Kívánom, hogy még sok-sok évig segíthessen hálás páciensein.
Hozzászólt: Dr.Farkas Hermann / Péntek, 2017. december 15., 07.15 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Megtaláltátok Bélát.
Bélával legtöbbször együtt utaztunk ö Kisjenőre én Váradra az Arbitrajul de Statnal voltam stagiar miután 16 éves koromtól kezdve az aradi gyermek könyvtár vezetője voltam ,aztán a Kultúrpalotában bibliográfús..
Voltak közös útunk is ha ö is Váradra ment....Aztán eltűntünk egymás elől...most látom a képét újra 43 év után..lehet hogy már nem emlékszik rám.Borikával együtt aki fő
Iskőnyvtáros volt és a Zárdába végzett (késöbb feleségem,elválásunk után ö Svédországba emigrált de most itt van egy házal odébb Budapesten ,vigyázok rá) Béla most megnyitotta a csapot:elém jön Dénes barátom ,hosszú sétákkal,a Sasfiók kedves storyjával amit többször és több féle képen hallottam Tőle,Kovách Géza. barátja és versenytársa ötlik még eszembe..
Én a Moise Nicoara- ban jártam igy az elbeszélt tanárokal könyvtáron keresztül csak barátságok,ismeretségek kötöttek össze de Béla képe öket is eszembe hozza,jó érzés,otthon lenni. Isten éltesen Béla még sokáig !

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'