HIKE tábor Lapusnyakon

Harmadik alkalommal rendezték meg a héten a Hunyad megyei Lapusnyakon (Lăpuşnic) a református tábort. Amelyen összesen 38 kamasz vett részt: Rákosdról, Vajdahunyadról, Déváról, Petrilláról, Petrozsényból és Lupényból származó ifjak, 2-3 katolikus, illetve ortodox kivételével reformátusok.
Akárcsak az előző években, a megyei ifjúsági igazgatóság táborhelyén, a Hunyad megyei ifjúsági igazgatóság, valamint az országos ifjúsági hatóság támogatásával szervezett rendezvény idén is nagyszerű időtültésnek bizonyul, ahol a hasznosan a kellemessel kötötték össze. Batizán Attila ifjú rákosdi lelkész, tábor-főszervező elmondása szerint a program délelőtt bibliaórából és vallásos témájú énekekből, illetve szabad beszélgetésből állt. Természetesen voltak kreativítást fejlesztő játékok is. Többek között versek előadása színdarab formájában. Ami nemcsak próbára tette a kamaszok fantáziáját, hanem jókat is mulatoztak rajta.
Ezen kívül rengeteg sport-foglalkozásra is sor került: úszás, asztalitenisz és természetesen foci. Na meg természetesen bulizásra is.
Csütörtökön a Maros völgyében kirándultak: Bethlen Gábor marosillyei szülőháza meglátogatása után a harói és kéméndi református templomokat tekintették meg, majd az algyógyi strandon fürödtek egy jót.
Noha a fiatalok nagy része már korábban is ismerte egymást, a dévai Téglás Gábor iskola diákjai lévén, a szombaton véget érő egyhetes tábor bizonyára kellemes emlékekkel gazdagítja őket.














