JelenHaz
Kedd, 2019. május 21., 06.21
Március 15. Vajdahunyadon

Hit által megmaradni

Vajdahunyadon a római katolikus templomban kezdődött a március 15-i ünnepség. A helybeli magyar tagozatos diákok Mészáros Enikő tanárnő és Pampu Anna tanítónő vezetésével szívhez szóló műsorral elevenítették fel a szabadság hőseinek emlékét. Az ötletes kerettörténetben két fiatal leány adott hangot a sokakban felmerülő kérdésnek: mire is való ez a hazafias ünnepség, a kokárda, a szavalatok, a fennkölt ünnepi szónoklat?! A Petőfi Sándor naplójából, verseiből, Arany és Márai soraiból sugárzó lelkesedés, szabadságvágy azonban hamar hatalmába kerítette a két kételkedő leányzó lelkét is. A műsor végén együtt dalolták társaikkal: ... ne félj harang, ne félj! Szívünk ott fenn dobban egy még szebb tornyodért. A szívet melengető előadást követően Kiss Mihály András iskolai aligazgató kérte fel köszöntő beszédre Ferenczi István helyi RMDSZ elnököt, illetve a magyar egyházak képviselőit. Ferenczi István hangsúlyozta: a népünkben élő szabadságvágy, hősiesség ellenére az utóbbi kétszáz éves történelmünk nem a fényes győzelmekről szól. Mégis az elmúlt időszakban olyan megvalósításokat tudunk felmutatni, amikről korábban álmodni sem mertünk, utalt többek közt az egyszerű eljárással megszerezhető magyar állampolgárságra a felszólaló. Majd részletesen kitért a Vajdahunyadon épülő magyar bölcsőde történetére, elmondva, hogy a magyar állam és a helybeli római katolikus egyházközség támogatásával olyan lehetőség nyílik a helyi közösség számára, amely alapjaiban erősítheti meg a vajdahunyadi magyarságot. Hogy élünk-e a lehetőséggel, és hogyan alakítjuk további sorsunkat, az viszont nagymértében rajtunk múlik. Egyenként mindenkin! – hangsúlyozta a vajdahunyadi RMDSZ-elnök. A későbbiekben felszólaló Szabó Ákos helyi plébános is kitért a bölcsőde-építésre: Amikor már fájdalmassá válnak a gondjaink, a közösség számbeli fogyása, akkor alapos, gyökérkezelést kell bevetni. A bölcsőde olyan lehetőség, mely biztosítja a legzsengébb korú gyermekek számára az anyanyelv elsajátítását. Ezért dolgozunk immár másfél éve azon, hogy ez az intézmény megépülhessen, beindulhasson – fogalmazott Szabó Ákos atya, aki az ünnepség házigazdájaként köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vállaltak a március 15-i emlékezés megszervezésében.

A köszöntők rendjén Zsargó János református esperes és Csontos József pünkösdi lelkész is szólt az ünneplőkhöz, Istenre irányítva a figyelmet. – Fontos, hogy az ősi föld, ékes anyanyelvünk, történelmi, kulturális örökségünk megőrzése, ápolása mellett figyelmet fordítsunk keresztyén hitünk ápolására, továbbadására is, hiszen egyedül ez tarthatja meg népünket és tölthet el reménységgel ma is, ebben a forrongó világban – hangsúlyozta Zsargó János esperes, aki a Nehémiás könyvében leírt imádsággal buzdított fohászra. Csontos József pünkösdi lelkész Orbán Viktor március 15-i felszólalásából idézve mondta: „megmaradásunk attól függ, hogyan állunk az Istennel való dolgainkhoz”. Ha hittel élünk, megmarad bennünk a reménység és vállalni tudjuk az életet ott, ahová az Isten helyezett, mondta a lelkész, a bibliai Eszter királyné könyvéből vett fohásszal  kérve: „add meg nékem életemet kívánságomra, és nemzetségemet kérésemre”.

A lelkészek felszólalását követően felcsendült a Himnusz, majd az ünneplő átvonult a református templomkertben felállított Petőfi szoborhoz, ahol a helyi RMDSZ, illetve a civilszervezetek képviselői elhelyezték a kegyelet koszorúit.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'