Hosszú távú cél: kiiktatni a betegséget

Írta:
2019. július 28. 18:37 (vasárnap) /
Korunk egyik legveszélyesebb vírusos betegsége, a hepatitis rengeteg embert fertőz meg naponta úgy, hogy sokan közülünk ezt még csak nem is sejtik. A hepatitis világnapja azért jött létre, hogy minden évben felhívják a figyelmet a betegség létezésére, annak megelőzési lehetőségeire, a betegek gyógyulásának előmozdítására.

A hepatitis világnapját a WHO (World Health Organization – Egészségügyi Világszervezet) kezdeményezésére minden év július 28-án tartják, az amerikai Nobel-díjas orvos, Baruch Blumberg születésének évfordulóján. Ő fedezte fel ugyanis a hepatitis B-vírust.

Az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) idén is megemlékezik erről a napról, az intézmény közleménye szerint statisztikájuk alapján jelenleg 5017 hepatitisvírustól megbetegedett személyt tartanak nyilván, ebből 273 beteg 2018-ban fertőződött meg.

A hepatitisvírusok akut és krónikus májgyulladást okozhatnak, ami májzsugorodáshoz, vagy akár májrákhoz is vezethet.

A 2019-es tudatosító kampány célja, hogy megszüntesse a betegséget, ez viszont nem lehetséges megelőzés nélkül, valamint a betegség felismerése, a betegek helyes diagnózisának felállítása nélkül. Az egészségügyi szakemberek a szűrővizsgálat fontosságára hívják fel a figyelmet, segítve így a betegség korai felismerését, a fertőzött személy rendszerbe való bekerülését és gyógyítását.

„A hepatitisvírusokkal szemben a legjobb védekezés a megelőzés: a hepatitis A és B ellen védőoltással hosszú távú, több évtizedre szóló védettség érhető el. A hepatitis C ellen nincs vakcina, ugyanakkor idejében felismerve gyógyítható” – olvasható a DSP közleményében.

Hozzászólások