Vasárnap, 2008. október 12., 05.20 – Miksa
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja

Idén is startol a găinai leányvásár

A vásárra sok fiatal szokott kilátogatni
  
Péntek, 2008. július 18., 21.30

Idén is megszervezik a hagyománnyá vált găinai leányvásárt, a kétnapos eseményen Arad megye is képviseltetik. A megye folklóregyüttesein kívül a hétvégén, július 19-én és 20-án zajló műsorokban Fehér, Hunyad, Kolozs és Bihar megye néptáncosai, zenekarai is fellépnek. A szervezésben főszerepet vállalt az Arad Megyei Tanács az Arad Megyei Kulturális Központ közreműködésével. Arad megyének egy nagy sátra is lesz, a látogatók és résztvevők tábortűz mellett, remélhetően jó hangulatban töltik majd idejüket.

Az esztendő egy napján a Gajna-tető nagyon élénk szokott lenni, a vásáron a látogatók kézműves munkákat, népi hagyományokat tükröző alkotásokat tekinthetnek meg, de vásárolhatnak is. Közben versenyek, koncertek zajlanak, sátorozni is lehet.  

Az Arad Megyei Tanácsot az új alelnök, Adrian Ţolea képviseli.     

A csaknem kétszáz évre visszatekintő hagyomány lényege az eladó leányokat megismertetni a házasulandó legényekkel. Ilyen ismeretségekből a mendemondák szerint sok házasság született. Persze azóta sokat változott a világ, a găinai leányvásár sem az, ami volt, a hétvége azonban megfelelő alkalom egy kis túrázásra, kirándulásra, hisz a hegytetőről csodás a kilátás.
 

Szóljon hozzá

Lessing
Péntek, 2008. október 10.

Tavaly ilyenkor Londonban voltam. Különösen meleg volt, s két hét alatt mindössze kétszer esett az eső.

>>>