JelenHaz
Vasárnap, 2019. május 26., 20.36
Isten áldását kérték a kerékpározókra

Idénynyitó biciklitúra Déván

Pogocsán Ferdinánd alpolgármester együtt karikázott a csapattal
Pogocsán Ferdinánd alpolgármester együtt karikázott a csapattal

Isten áldását kérve indította első idei közös biciklitúráját a dévai Szent Antal plébánia. – 2008 óta számos biciklitúrán veszek részt, több tízezer kilométer van a hátam mögött, és azt tapasztalom, hogy ha nyitott szemmel, szívvel kerékpározunk, ezáltal is közelebb kerülhetünk Istenhez, embertársainkhoz. Autóval elsuhanunk az úton, nincs idő megcsodálni a teremtett világ szépségét. Kerékpározáskor azonban lehetőség adódik erre. És arra is, hogy a mellettünk lévőre figyeljünk, megszólítsuk, szükség esetén segítsünk. Azzal, hogy bevárjuk egymást, hogy figyelünk egymás épségére, biztonságára valójában építjük az egymás közötti kapcsolatokat. Ez a kettős cél: teremtett világunk felfedezése és a közösségépítés vezérelt az első idei közös biciklitúra szervezésekor, melynek elején Isten áldását kértük valamennyi kerékpározóra – mondta fr. Főcze Bonaventúra, dévai plébános, fő szervező. A szombat délutánra meghirdetett gyülekezőre gyermekek, fiatalok, felnőttek érkeztek a Szent Antal plébánia udvarára, ahol közös imában kérték az Úr áldását. A vidám csapat rendőrautó kíséretében, biztonságosan tekert át a városon, a vár alatti parkba, ahol egy kis lazító torna után közös játszásra került sor.

A csapatban karikázott Pogocsán Ferdinánd alpolgármester is, aki fontosnak tartotta, hogy a szervezésben nyújtott segítség mellett, személyesen is jelen legyen a biciklitúrán. – Úgy gondolom, ez egy fontos esemény, hiszen azon túl, hogy az egészséget, közösségépítést szolgálja, felhívja a figyelmet arra, hogy Déván igény van a mozgásra, a kerékpárutak kiépítésére. Sajnos a várost nagyon szűkösre tervezték, nem könnyű a bicikliutak kialakítása. De idén is tervben van egy ilyen jellegű fejlesztés. A régi főtér és a művelődési ház előtti tér között átalakítjuk a négysávos utat úgy, hogy két sávot fenntartsunk a közszállításnak, további két sávon pedig bicikliutat építsünk ki, a kerülő úton és az Állomás utcán (Iuliu Maniu) haladó biciklisáv meghosszabbításaként – nyilatkozta a parkbeli pihenő alatt az alpolgármester.

A kerékpározók késő délután karikáztak vissza a plébánia udvarára, ahol pizzával pótolhatták a leadott kalóriákat. Az ízletes vacsorát a Hunyad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság biztosította, amely a május 2-i ifjúsági nap keretében partnerséget vállalt a biciklitúra megszervezésében. Széll Lőrincz, az intézmény vezetője hangsúlyozta: az ilyen jellegű tevékenységek nagymértékben hozzájárulnak a tömegsportok népszerűsítéséhez az ifjak körében. Egy közös biciklitúra alkalmával a fiatalok ráébredhetnek mennyivel egyszerűbb és egészségesebb a kerékpárral való közlekedés, mint az autózás. 

A szombati biciklitúra kétségtelenül jó élmény volt valamennyi résztvevőnek. Remélhetőleg az év folyamán gyakran pattannak még kerékpárjukra, és Isten áldásától kísérve karikáznak a városban és azon kívül, testi lelki egészségükért.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'