Szombat, 2018. április 21., 05.09

Idősek napja

Első alkalommal tartottuk meg Resicabányán az idősek napját. Szeptember 30-án délután 16 órai kezdettel gyülekeztek a meghívottak a református templomban. 


Megyasszai Attila lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd rövid áhítatot tartott a Mózes 2. könyve 34, 6 alapján és kihangsúlyozta, hogy Isten, az Atya mennyire türelmes és kegyelmes mihozzánk, teremtményeihez. Mit ér az ember, ha vén?címmel előadást hallhattunk az időseket különösen érintő kérdésekről, a nyugdíjas életformáról, mint értékről és ajándékról, különleges lehetőségről, a hosszú és boldog élet viszonyáról, a megöregedésről. Elhangzott, hogy csak akkor lesz boldog valakinek az élete, ha betölti Istentől kapott küldetését, ha a Mesterre figyel, és ha Jézus Krisztus jó illatát adja tovább környezetének. Ünnepi műsorral a Hóvirág Daloskör kedveskedett a szép számban megjelent időseknek. Német Emese, Seres Adél és Székely Zsolt szavalata szívhez szóló volt, akárcsak az énekek. Az együttlét a nőszövetség által rendezett szeretetvendégséggel zárult, mely jó alkalmat nyújtott arra, hogy a rég nem látott ismerősök egymással szóba állhassanak. A református templomot ábrázoló emlékkártyát és egy ígeverset vittek mindannyian magukkal, melyen ez állt: Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.( Filippi 4,. 13)

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Matthew / Szombat, 2014. június 28., 22.05 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nu me5ste ju momsbeloppet vara sriaifecepct i fakturan ff6r att avdragsre4tt ska ff6religga se5 att re4kna ut momsen bakle4nges e4r generellt se4tt en de5lig ide9. Be om en riktig faktura med ett momsbelopp iste4llet.

Jelen
Puskel Péter
Communitas