Kedd, 2018. október 16., 15.29

Idősek napközi otthona Déván

Idősek napközi otthona Déván
Idősek napközi otthona Déván

Uniós finanszírozású projekttel oldaná meg a magukra maradt idősek ellátását a dévai önkormányzat. – Déva lakosságának közel egynegyedét teszi ki a 65 év feletti lakosság, számukra szeretnénk létrehozni egy olyan napközi otthont, ahol társaságra lelnek, felüdítő, kreatív tevékenységet folytathatnak.  Célunk lenne megelőzni, késleltetni az idős emberek szellemi leépülését és intézményben való elhelyezését – magyarázta Ovidiu Moş polgármester.

A idősek napközi otthona a szántóhalmi iskolában kapna helyet, ahol kineto- és fizioterápiás kabinet, illetve számos klub jellegű helyiség állna az érdeklődők rendelkezésére. Ezzel együtt az önkormányzat beindítaná az idősek otthoni ellátását biztosító szolgálatot, melynek keretében szakképzett ápolók, szociális munkások keresnék fel rendszeresen otthonaikban az ágyhoz kötött, vagy magukra maradt idős embereket, besegítve a bevásárlásba, takarításba, szükség esetén tisztálkodásba és élelmezésbe is. Az önkormányzat által kidolgozott projekt 3,63 millió lejre rúg, melyből 2 százalékot fedeznének helyi költségvetésből.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'