Fölszálott a páva

http://hunor.rmdsz.ro/
Szerda, 2019. október 23., 20.06

Íjászcsapat alakul Déván

Íjászcsapat alakul Déván
Íjászcsapat alakul Déván
Reneszánszát éli a hagyományos íjászat. Hunyad megyében sikersztorival indult az egyre népszerűbb sportág meghonosítása. Az alig 10 éves Fazakas Noémi egy várbeli rendezvényen vette kézbe tavaly az íjat. Lőtt, célba talált, s az utóbbi egy évben számos régiós és országos íjászversenyen lett dobogós. Édesapjához, Fazakas Alberthez a baráti gratulációkon túl egyre több ismerős fordult érdeklődéssel: hol és hogyan íjazhatnának a hasonló korú dévai gyermekek? Így pattant ki az íjászklub létesítésének ötlete, mely immár egy hónapja működik a dévai Magyar Ház udvarán.

– Noémi, mint a hasonló korú gyermekek többsége, nehezen találta meg a kedvére való sportágat. Kipróbáltuk a judót, karatét, kézilabdát. Egyik sem jött be igazán. Aztán egyszer egy haverom a kezébe adott egy íjat, fenn a dévai várnál. Nagyon megtetszett neki, és az első versenyén, tavaly június elsején, a Corvin- kupán, a maga korosztályában első helyet nyert. Ez nagyon fellelkesítette. Engem is. Nekem volt némi tapasztalatom a 80-as évekből a régi Voinţa klubtól, de az régen volt. Így nagyjából a semmiből kezdtünk építkezni – meséli Fazakas Albert. Az első nagy kérdés már rögtön az elején nekiszegeződött apának és lányának: milyen típusú íjjal lőjön Noémi? – A hagyományos magyar íjakkal elég nehéz lőni, ráadásul kisebb vagyonba kerül egy felszerelés. Ezért a traditional recurve, azaz a vadász-reflexíjnál állapodtunk meg – mondja Fazakas Albert, akit nem csupán az töltött el örömmel, hogy lánya egy év leforgása alatt jelentősebb versenyeken vett részt és valamennyin díjat szerzett, de annak is nagyon örül, hogy az idősebb íjászok szeretettel fogadták a kislányt, jó tanácsokkal látták el, szurkoltak neki, bátorították.  – Igazából én úgy látom az íjászatot, mint egy baráti, családi vállalkozást. Nagyon szerencsés megoldás az, ha a gyermek mellett az apuka, netán az anyuka is íjazik. A versenyek általában szép környezetben zajlanak, várakban vagy kinn a természetben. A gyermeket úgyis el kell kísérje valaki, s ha a szülőkkel együtt megy, akkor egy vidám családi kiruccanás. Én legalábbis ezt élem meg Noémi mellett. Nem hiszem, hogy kibírnám simán végignézni a 6-8 órás versenyt. De így, hogy én is lövök, és közben a lányomnak is szurkolok, nagyon jó élményt nyújt – meséli az íjász apuka, aki arra biztatja a dévai szülőket, hogy gyermekeikkel együtt kapcsolódjanak be a most alakuló íjásztársaságba.
Ami a társaságot illeti: szépen alakulgat. – Júliusban hirdettem meg Facebookon, hogy az itt-ott elhangzó érdeklődésekre válaszolva, megalakítanám a dévai íjászklubot. Az első találkozókra egy-két gyermek jött el, aztán gyarapodott a csapat, van egy elszánt apuka is, aki együtt jön a kisfiával. Hosszabb távon azt szeretném, hogy alakuljon kis egy 7 fő körüli csapatunk, akiknek heti két alkalommal lenne 2-2 órás edzése. A tervek szerint kedden és csütörtökön találkoznánk. Emellett péntek délutánokra tervezek egy klubtevékenység jellegű edzést, ahol az érdeklődők, kezdők is kipróbálhatják az íjazást – ismerteti terveit Fazakas Albert. Önzetlen kezdeményezéséhez támogatók is kerültek. A facebookos hirdetés nyomán akadt egy-két helybeli magánszemély, illetve egy cég, akik lehetőségükhöz mérten anyagilag is támogatták a klub beindulását. A  nagy meglepetés azonban Kolozsvárról érkezett. – Alin Andreica barátom a Bearpow Romania cégtől három teljes felszerelést küldött, három vadászreflexíjjal, vesszőfogóval, védőhálóval. Úgyhogy jelenleg van mivel edzeni. Még szükségünk van legalább 3-4 íjra, hogy ha elérjük a kívánt létszámot, a héttagú csapatot, akkor legyen mindenkinek mivel lőnie – mondja Albert. Azonban úgy véli, nem kell siettetni a dolgokat, és bízik benne, hogy a maga idejében minden kialakul. – Egyelőre a három újoncunkat szeretném elvinni augusztusban az Arad mellett megszervezendő Hétvár próba-íjászversenyre, mert ez egy könnyebb verseny, s itt eldőlhet, hogy ki az, aki tényleg folytatni szeretné az edzéseket. Idén ősszel még lesz két verseny, amelyet a hazai íjászföderáció szervez Nagyszebenben, illetve Gyulafehérváron, novemberben pedig Marosvásárhelyen kerül sor a Kárpátok Trófeája (Trofeul Carpaţilor) verseny első fordulójára. Ha komolyan dolgoznak a gyermekek, itt is megállhatják a helyüket – összegzi az idei versenylehetőségeket Fazakas Albert, aki reménységgel tekint az alakulóban lévő ifjú dévai íjászcsapatra.



Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'