JelenHaz
Péntek, 2019. december 06., 02.52

Jelenidő

Várja kinevezését az új alprefektus
Hétfõ, 2008. február 11., 12.10 (0 hozzászólás)
A múlt heti versenyvizsgát sikerrel vevő Laviniu Bedrosian lesz Marossy Zoltán mellett Temes megye másik kormánybiztos-helyettese. Az új alprefektus a Gheorghe Ciobanu múlt év végi távozásával megüresedett posztot egyedül pályázta meg. »

Remek farsangi bál Szentpálon
Vasárnap, 2008. február 10., 18.10 (0 hozzászólás)
Pénteken este a szentpáli kultúrotthonban több mint 130-an tettek eleget a Péró Károly RMDSZ elnök és Sandu Piroska alpolgármester által tett meghívásnak. »

A szegedi Karórágó együttes zenéjére járták
Vasárnap, 2008. február 10., 18.10 (0 hozzászólás)
Temes – A Szeged Táncegyüttessel együttműködő, annak szakmai irányítása alatt tevékenykedő Temes megyei magyar néptáncegyüttesek javára szerveztek jótékonysági bált szombat este Végváron, a „bánsági néptáncmozgalom bölcsőjében”. »

Leállított libegő
Vasárnap, 2008. február 10., 18.10 (0 hozzászólás)
Körülbelül két óráig állították le műszaki hiba miatt ma délelőtt a Lupényt Sztrázsával összekötő libegőt. Az erős szél ugyanis az egyik tartóoszlopnak csapta az egyik üres utasszállító szerkezetet, ami a kábel vontatókerekekről való lesiklását eredményezte. »

Halvány teljesítmény
Vasárnap, 2008. február 10., 15.10 (0 hozzászólás)
Nagy érdeklődés kísérte a sajtó részéről az egykori bányászvezér Miron Cozma visszatérését a Zsilvölgyébe kilenc év kényszer-távolmaradás után. A bányászok részéről azonban éppen ellenkezőleg: minimális volt az érdeklődés. »

Aradon is ellenőrzik a gyógyszertárakat
Vasárnap, 2008. február 10., 14.10 (0 hozzászólás)
Hétfőtől országos ellenőrzés indul a gyógyszertáraknál, Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter a hétvégén jelentette be, hogy alapos vizsgálatok kezdődnek az orvosságok beszerzését illetően. »

Lebukott a videokamerás betörő
Vasárnap, 2008. február 10., 14.10 (0 hozzászólás)
C. Cristina temesvári lakos február 6-án feljelentést tett a rendőrségen: betörtek a lakásába, ahonnan 5000 lej értékben egy laptopot, számítógépet, pénzt és ékszereket vittek el. »

Moldovaiak csőstől
Vasárnap, 2008. február 10., 14.10 (0 hozzászólás)
Nem kevesebb mint kilenc moldovai szökevényt tartóztattak le az országhatárnál a hétvégén, a fiatalok kivétel nélkül feketemunkára akartak volna kiszökni, hamis dokumentumokkal. »

Fazakas Csaba református esperes megköszöni az Ezüstfenyő díjat
Vasárnap, 2008. február 10., 14.10 (1 hozzászólás)
Az önkormányzati választások előkészítése volt a fő napirendi pontja az RMDSZ Temes megyei szervezete választmányi ülésének, amelyre szombaton került sor a temesvári Kós Károly Közösségi Központban. »

Nem minden szerelő az, aminek látszik...
Vasárnap, 2008. február 10., 14.10 (0 hozzászólás)
Néhány évvel ezelőtt a rendőrség kampányszerűen hívta fel a laksok figyelmét (jobban mondva a nyugdíjasokét), hogy idegen embereket ne engedjenek be a lakásukba, vagy, ha mégis beengednek, nagyon ügyeljenek holmijukra. »

Választmányi ülés az RMDSZ-nél
Vasárnap, 2008. február 10., 12.00 (3 hozzászólás)
Arad – Miután a Szövetségi Küldöttek Tanácsa (SzKT) a közelmúltban meghúzta a várhatóan május 25-én tartandó helyhatósági választásokra vonatkozó stratégia alapelveit, Király András, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke az elmúlt szombatra összehívta a választmányt, hogy, többek között, megszavazzák a választások előkészítésére vonatkozó határozatot. »

Kényszerszüneten a Szombati-Szabó István Könyvtár
Vasárnap, 2008. február 10., 06.00 (2 hozzászólás)
A resicabányai Paul Iorgovici Megyei Könyvtár magyar részlege, a Szombati-Szabó István Könyvtár, amióta az RMDSZ az épületéből elköltözött lényegében véve január eleje óta zárva van. »

Egyetemi fogászati klinikát avatott a Goldiş
Szombat, 2008. február 09., 06.00 (0 hozzászólás)
Tegnap kora délután ünnepélyes keretek között adták át hivatalosan az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem Orvostudományi Karának fogászati klinikáját. »

Beindul a párengi út korszerűsítése?
Szombat, 2008. február 09., 06.00 (0 hozzászólás)
Úgy néz ki elgördült az akadály a Petrozsényt a szomszédos párengi üdülőteleppel összekötő út korszerűsítése elől. Legutóbbi ülésén a megyei tanács ugyanis jóváhagyta a korábban erőteljesen ellenzett társulást a petrozsényi önkormányzattal. »

Péntek, 2008. február 08., 19.10 (0 hozzászólás)
Egy 38 éves férfi életét vesztette ma délelőtt egy munkabaleset során a Déva melletti Kecskedágán (Chişcădaga). »

Az iskolaépület felújításán hosszabbított programban dolgoznak
Péntek, 2008. február 08., 18.10 (0 hozzászólás)
Vakációban van a dandárja a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola felújításának. Csütörtökön az építkezési vállalat szakemberei legalább 3 fronton dolgoztak: a felső tagozatosok épületének az előcsarnokába szerelték a padlócsempét, az osztálytermekbe szerelt hőszigetelő ablakok kereteinek a környékét vakolták, festették újra, valamint a padlásteret szigetelték. »

Együtt vagy külön?
Péntek, 2008. február 08., 18.10 (0 hozzászólás)
Rendkívüli plenáris ülésre hívták össze ma a megyei önkormányzatot, amely 29 jelenlevő tanácsossal végül határozatképesnek bizonyult. »

Az államtitkár nem akar illegális putrikat látni
Péntek, 2008. február 08., 18.10 (0 hozzászólás)
A márciusban várható vízszintnövekedésekre tekintettel, a megye árvízvédelmi munkáit (pl. gátépítéseket) és az azokra fordított összegek felhasználási módját ellenőrizte ma a környezetvédelmi minisztérium főtitkára Lucia Ana Varga. »

Nem mindig volt nyugalom a teremben
Péntek, 2008. február 08., 15.10 (1 hozzászólás)
Arad – „Aki a megyei költségvetésből akarja segíteni az UTA-t, az sétáljon egyszer végig az onkológián” – üzent tegnap kollégáinak Sipos György tanácsos, miután szemmel láthatólag megelégelte a focicsapat támogatása körüli értelmetlen szócséplést. »

Új épület a székelykocsárdi óvodásoknak
Péntek, 2008. február 08., 15.10 (0 hozzászólás)
– 300 000 lejt kaptunk egy új óvoda épület építésére a már meglevő pénz mellé. Régi álmunkat szeretnénk megvalósítani: európai normáknak megfelelő épület létesítése a gyerekek számára – mondta Ioan Rusu, Székelykocsárd polgármestre. »

Csak az eső ne esne
Péntek, 2008. február 08., 15.10 (0 hozzászólás)
Állandó panasz a nagyenyedi polgárok részéről, hogy a vízvezetékek kicserélése miatt, ha eső van, állandóan sárosak az utcák, bizonyos helyeken nem lehet közlekedni. Nemcsak ők vannak ebben a helyzetben, a tegnap egész nap tartó szemerkélő eső miatt, a környékbeli városok és falvak is hasonló problémákkal küszködtek. »

A lugosi 6. számú Napközi Óvoda
Péntek, 2008. február 08., 15.10 (0 hozzászólás)
Lugos – Marius Martinescu polgármester kezdeményezésére, a lugosi tanács határozata alapján a Polgármesteri Hivatal saját költségvetéséből támogatja az alacsony jövedelmű családok óvodás gyerekeinek étkeztetését. »

Péntek, 2008. február 08., 15.10 (0 hozzászólás)
Marosújvár polgármestere, Sorin Cristea egyezséget kötött a SC ECKLE vállalattal egy városi körzetben levő terület kibérelése érdekében. Az ECKLE – németországi vállalatkonglomerátum részese lévén – autóalkatrészeket gyártó üzemet szeretne nyitni Marosújváron, ahol – az első szakaszban – mindegy 200 helybeli kapna munkahelyet. »

Idénre várják az egy milliomodik utast
Péntek, 2008. február 08., 13.10 (0 hozzászólás)
Jelentős fejlesztések elé néz a Traian Vuia nemzetközi repülőtér – jelentette be tegnap Daniel Idolu igazgató – bővítik a belföldi járatok várótermét, az irodaházat és az öltözőket, korszerűsítik a biztonsági és a légiirányító berendezéseket. »

Beálltak a lőrésekhez
Péntek, 2008. február 08., 13.10 (0 hozzászólás)
A Temes Megyei Tanács uniós pályázatot nyert a tulajdonában levő Várbástya felújítására és turisztikai központtá való kifejlesztésére. A felújítási munkálatoknak tavaly szeptember elsején kellett volna kezdődniük, de a bérlő cégek egy része nem hajlandó kiköltözni a műemlék épületből.A legújabb fejlemény a Várbástya felújítása körüli jogi huzavonában: a Vár-vendéglő után egy másik bérlő, a Bástya Kaszinó (Casino Bastion) is pert nyert a Temes Megyei Tanács ellen, amelynek nyomán a bíróság elrendelte az építési engedély visszavonását. »

Péntek, 2008. február 08., 06.12 (0 hozzászólás)
Saját juhásza verte agyon azt a 74 éves muszkamagyarádi (Mîsca) asszonyt, akinek holttestét csütörtökön találták meg házának szomszédságában, egy udvaron. A világosi rendőrőrsöt reggel értesítették, az idős néni a helybeli C. Pascu tulajdonában lévő kertben feküdt, a fején éktelenkedő kék-zöld foltokból és vérből látni lehetett, hogy erőszak áldozata lett. »

Péntek, 2008. február 08., 06.10 (0 hozzászólás)
Sokat bosszankodhattak azok a gépkocsivezetők, akik tegnap este közlekedtek az Arad-Temesvár szakaszon, ugyanis több mint két órán át teljesen leállt a forgalom, miután Vingánál, a kanyarban, egy bolgár DAF teherautó platformjáról leborult a gyengén rögzített, 17 tonnás szivattyú. »

Kőszénlopás Zsilvölgyében
Péntek, 2008. február 08., 06.00 (0 hozzászólás)
Nemcsak az ócskavas-lopás jelent komoly gondot a Zsilvölgyében, hanem újabban a kőszénlopás is. Csupán egy hónap alatt a csendőrség 120 embert kapott el, akik a korojesdi kőszénfeldolgozó üzemből induló vonatokat dézsmálták meg. »


Jelen
Puskel Péter
Communitas
'