Szerda, 2018. szeptember 19., 16.32

Influenza – csak semmi pánik, de vegyük komolyan!

Influenza – csak semmi pánik, de vegyük komolyan!
Influenza – csak semmi pánik, de vegyük komolyan!

Az Egészségügyi Minisztérium az óvodákban és iskolákban mindennapi járványtani ellenőrzést rendelt el az akut betegek kiszűrésére, az influenza terjedésének korlátozása érdekében.

Ugyanakkor felszólítja a közegészségügyi igazgatóságokat, hogy az alárendelt egészségügyi egységekben meghozzák a szükséges intézkedéseket a személyzet és a betegek védelmére. Ennek értelmében a kórházak vezetőinek biztosítaniuk kell az egészségügyben dolgozók védőfelszerelését, valamint ellenőrizniük kell, hogy viseljék azokat, illetve szigorúan betartsák az egészségügyi létesítményekben hozott járványtani intézkedéseket.

A minisztérium azt ajánlja a lakosságnak, hogy amennyiben érzik magukon a betegség jeleit, azonnal forduljanak orvoshoz a pontos diagnózis és a helyes kezelés beállításának érdekében.

Minden évben késő ősztől tavaszig – általában december és március között – kell tartani az influenzafertőzéstől, melyet az influenzavírus A-, B- és C-típusai okoznak. Ezek légúti megbetegedéssel járó, széles körben kirobbanó járványokat indítanak. Az influenza cseppfertőzés útján (köhögéssel, tüsszentéssel) vagy beteg személlyel való közvetlen érintkezéssel (pl. fertőzött váladékkal szennyezett kéz) terjed.

Az influenza megelőzésének egyik leghatékonyabb módszere – az oltás után – a rendszeres és alapos kézmosás, kézfertőtlenítők használata. Felmérések szerint ugyanis a fertőzések 80%-a érintkezés útján terjed, és a kézen lévő kórokozók bekerülhetnek a száj (szem) nyálkahártyáján keresztül a szervezetbe.

Nagyon fontos ugyanakkor, hogy mossuk meg alaposan a megvásárolt zöldségeket, gyümölcsöket is. Influenzajárvány idején különösen fontos az immunrendszer megfelelő működésének támogatása, ezt megtehetjük vitaminokban, ásványi anyagokban bővelkedő táplálkozással (ilyenkor a savanyú káposzta, sütőtök nagyon aktuális magas C- vitamin tartalma miatt) illetve természetes étrend-kiegészítő készítmények fogyasztásával.

Orvosok ajánlják, hogy fogyasszunk sok meleg folyadékot, ugyanis a szájüregbe bejutó vírusokat lemossák, így a gyomorba jutva már nem tudnak tovább szaporodni. Amennyire tehetjük, kerüljük a zsúfolt, zárt helyeket, tömegközlekedés helyett inkább sétáljunk, gyalogoljunk! A sóoldatos orröblítés, gargalizálás is nagyon hatékony megelőzési módszer.

Ha már megbetegedtünk, akkor az alábbiakra figyeljünk oda: használjunk zsebkendőt tüsszentéskor és köhögéskor, a használt zsebkendőt pedig használat után azonnal dobjuk a szemetesbe. Szellőztessünk rendszeresen! A gyakori kézmosás azokra is vonatkozik, akik már megbetegedtek. A betegség alatt kerüljük mások társaságát. Ha valaki megfertőződik az influenza vírussal, csak a láz elmúlását követően menjen közösségbe. Kerüljük a kézfogást, puszilkodást, amíg jobban nem leszünk!

És egy nagyon fontos orvosi figyelmeztetés: az influenza vírusos megbetegedés, ezért az antibiotikumos kezelés hatástalan ellene!


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'