MINDEN MAGYAR SZÁMÍT!

Szerda, 2012. május 23., 19.56 – Dezső

Ismét áldozatot követelt a fagy

Harmadik emberi áldozatát követelte a több mint egy hete tartó nagy hideg Hunyad megyében. Akárcsak az előző kettő, az eset most is a Zsil-völgyében történt, ahol Lupény határában egy megfagyott 87 éves nő holttestére bukkantak. 

Get Adobe Flash player

Az asszony még szombaton tűnt el otthonról, családja azóta kereste, derül ki a prefektúra információiból.

A nagy hó fennakadást okozott az oktatásban is, hétfőn Hegyvulkán (Dealu Babii) faluból 7 gyerek nem jutott el a nyagmezői (Câmpu lui Neag) iskolába, kedden pedig Nagycsong (Ciungu Mare) falu 7 kisiskolása nem juthatott el a romoszi tanintézménybe. Lupény egyik iskolájában továbbra is 35 percesek a tanórák, mert a fával működő cserépkályhák képtelenek megfelelően felmelegíteni a tantermeket.

Ugyanakkor az ország más megyéjével ellentétben, Hunyadban egyetlen utat sem zártak le, az összes hókotrógép az esetleges torlaszok eltávolításán dolgozik.

A hegyi mentők azonban ismét felhívják a turisták figyelmét, hogy a Retyezát és Páreng hegységben lavinaveszély van. A friss hóréteg ugyanis rárakódott a korábbi, nagyrészt megfagyott rétegre, ami csökkenti a stabilitást, különösen a nap által kevésbé érintett északi hegyoldalakon. 1300 méter fölött a hóréteg vastagsága meghaladja az 1,5 métert, helyenként akár a 2-3 métert is. Emiatt a hegyi mentők felhívják a turisták figyelmét, hogy ne induljanak hegyi túrákra, még a legjobb hegymászó felszerelésekkel sem, maradjanak a sípályákon, vagy a hegyi menedékházakban. Január végén a Retyezátban már volt egy nagy lavina, szerencsére emberi áldozatot nem követelt, anyagi kárt sem okozott, csupán a Râuşor hegyi üdülőközpontba vezető utat zárta le jó néhány órára.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Communitas
Bethlen Gábor
Irházi János
Puskel Péter
www.mti.hu
www.hirkereso.ro