Vasárnap, 2008. október 12., 05.45 – Miksa
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja
Baleseti mérleg

Ízirájdereseket akarnak a rendőrök

Ízirájdereseket akarnak a rendőrök
  
Vasárnap, 2008. július 20., 21.00

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is a közlekedési balesetek számának a csökkentésére helyezték a hangsúlyt a rendőrök, az első félévben azonban nem sikerült tervük. Már négy halálesettel többet számoltak a 2007-es év hasonló időszakához képest, ami azt jelenti, hogy év végéig nagyon bele kell húzniuk a szabálytalankodók lecsillapítására. Tanco Alexandru megyei parancsnok nem túl büszkén beszélt a statisztikákról, melyekből kiderül, hogy a balesetek zöme a gyalogosok hibájából történik. Az ő rendetlenségük áll az első helyen a listán, idén már heten meghaltak, amiért szabálytalanul léptek a gépkocsik elé. Második helyen áll a túlzott sebesség, ezt követik a szabálytalan előzések, majd az elsőbbség megtagadások. A legtöbb szerencsétlenség a 7-es főúton történik. Ezen a szakaszon egyébként forgalomfigyelő kamerákat szereltek (és szerelnek) fel a szabálytalan gépjárművezetők könnyebb azonosítására. Ezzel remélik, hogy talán sikerül némiképp megfékezni a száguldozó, meggondolatlan sofőröket.

A közútiak főként a gyenge műszaki felszerelést és a személyzet hiányát sérelmezik. Az Arad–Temesvár, Arad–Déva, Arad–Nagyvárad útvonalon nem egyszer fordult elő forgalmi dugó a nagy tehersúlyú gépkocsik miatt. Ilyenkor több kilométeres sorok keletkeznek, ami miatt gyakran teljesen felborul a forgalom. A rendőrök szerint több kollégával hatékonyabban léphetnének közbe.

A közúti statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb baleset a szombati napokon, illetve szerdánként történik 6 és 14 óra között. Akkor a legnagyobb a forgalom a megyei utakon. Idén már több mint 2500 (!) hajtásit vettek el a szabálytalan gépjárművezetőktől.

Ami szintén aggasztó, az a mopedesek közlekedése. A közúti rendőrök szerint sokszor szinte fékezhetetlenek és nem viselik a bukósisakot. Több áldozat túlélte volna a balesetét, ha hordja a védősisakját. 5 mopedes súlyosan sérült, egy pedig meghalt idén a figyelmetlensége miatt.

A közútiak folyamatosan arra figyelmeztetik a sofőröket, hogy próbálják betartani a szabályokat, csatolják be öveiket és ne száguldozzanak esztelenül az utakon.

Még a nemrég Aradra látogatott magyarországi rendőrök is elcsodálkoztak azon, hogy milyen magasak a hazai büntetések, és milyen hamar elveszik az ember jogosítványát Romániában. Azt azonban ők is belátták, hogy ennek ellenére a romániai sofőröket nagyon sokszor nem érdekli saját maguk, illetve mások biztonsága.
 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: Robert / Vasárnap, 2008. július 20., 21.20

IZIRAJDERESEKET......, wery well done,but please do not forget this is still a Hungarian language newspaper.

Lessing
Péntek, 2008. október 10.

Tavaly ilyenkor Londonban voltam. Különösen meleg volt, s két hét alatt mindössze kétszer esett az eső.

>>>