Hétfõ, 2017. május 29., 04.51
Nagycsaládok húsvétja

Javulni látszó életminőség

Csermák István és felesége, Andrea szeptemberre várják Isten új ajándékát, a tizedik gyermeküket
Csermák István és felesége, Andrea szeptemberre várják Isten új ajándékát, a tizedik gyermeküket

Amint a Katalin Egyesület vezetősége húsvét előtt meghirdette, Urunk feltámadásának az ünnepét az Arad megyei hátrányos helyzetű magyar nagycsaládok számára is megpróbálták a szürke, nélkülözésekkel terhes hétköznapoktól eltérő eseménnyé tenni. Éppen ezért, húsvét előtt gyűjtést hirdettek, illetve saját erőforrásból bevásároltak és 20 nagycsalád összesen 103 kiskorú gyermekének vittek családonként mintegy 15 kiló tartós élelmiszert, édességet, húsvéti kalácsot, ezenkívül használt ruhát. Az ajándékozó körút tapasztalatait lapunkkal is megosztották.

 

 

A Csermák család a tizedik gyermekét várja

 

Az aradi nagycsaládok körében elkezdett látogatássorozat pozitívan indult, ugyanis a 9 gyermekes Csermák Istvánnál és feleségénél, Andreánál tett látogatásunk alkalmával a legkisebb gyermekük, a 22 hónapos Jenő már vidáman járt-kelt a tágas nappaliban. A legnagyobb leány, Regina érettségi után konzervatóriumban kívánja folytatni a tanulmányait, zongora szakra szeretne beiratkozni. Ugyanakkor szívesen és igen tehetségesen orgonál is a húgával, Kamillával együtt a belvárosi katolikus vagy a református templomban, ahol éppen szükség van beugró orgonistára. A családfő, Csermák István, noha sokat dolgozik, elégedett, mert a jövedelmet beosztva, különösebb anyagi gondok nélkül élnek. A pénz beosztása elsősorban a háziasszonynak a feladata, ezért Andrea asszonyt faggattuk ez ügyben. Amint elmondta, legsürgősebben a soron lévő villany-, földgáz-, illetve vízszámlákat fizeti ki. Ha azokkal rendben van, mindig megnyugszik, mert tudja: az ellátásukról, a tisztességes megélhetésükről Isten gondoskodik. Amint a népes család fölötti örömük felől faggattuk, a szülők bevallották: útban van a tizedik gyermekük. Ha fiú lesz, Benedeknek, ha leány, Rozáliának fogják hívni. Az újszülöttet szeptemberre várják, de a tíznél sem állnak meg, annyi gyermeket vállalnak, amennyivel az Úr megajándékozza őket. Nem véletlenül tekintjük a Csermák családot a nagycsaládok mintaképének, hiszen ők nem tehernek, hanem Isten ajándékának tekintik a gyermekáldást, és ebben a szellemben szervezik meg az életüket is. Minden alkalommal váratlanul érkeztünk hozzájuk, de mindig rendet, tisztaságot és meleg, családias hangulatot találtunk náluk, ami a legfontosabb. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy bárhol is tanulnak a Csermák gyermekek, mindenhol tisztelettudóan, fegyelmezetten viselkednek, ráadásul mindenhol éltanulók is. 

 

Társasházra dolgoznak a Feier fiúk 

A 11 gyermekes Feier Ibolya családja is hagyományosan készült az ünnepre. Náluk eddig sem voltak alapvető anyagi gondok, hiszen a férjének az asztalosműhelyében a nagyobb fiúk rendszeresen dolgoztak. Az utóbbi időben már házépítést is vállalnak. A nagyobbak közül kettő Németországban dolgozik, húsvét után a harmadik is csatlakozik hozzájuk. A nagyfiúk ugyanis Arad-Gájban vásároltak egy nagy telekkel rendelkező házat, amit le akarnak bontani, a helyére a három fiú társasházat akar építeni. Ugyancsak ők keresték meg Nyugaton az ingatlan vételárát, az építkezéshez azonban sok pénzre van szükség, amit Németországban akarnak megkeresni. Ezzel párhuzamosan Ibolya férje, a növekedő nagyobb gyermekek segítségével, sokat dolgozik. Méhészkedéssel is foglalkozik, csakhogy a 60 méhcsaládnak a fele a télen elpusztult, de újakat vásárolt, amelyeket a többivel együtt a vásárolt telken tartanak. 

*

A kisszentmiklósi, 8 gyermekes Bagi Vandana családjában a legnagyobb fiú megnősült, a nagyobbak közül már hárman dolgoznak, tehát ők is könnyebben élnek.

*

A zimándközi, 6 gyermekes Gurobics Angélának a közelmúltban balesetet szenvedett férje lábadozik, hamarosan felépül, a nagyobb fiúk közül már hárman dolgoznak. A velük egy házban lakó húga, Szabó Katalin cukorbetegsége annyira előrehaladt, hogy már inzulint használ. Amikor náluk jártunk, egyik leánya, Katika is otthon volt, akinek jelenleg nincs munkája.

*

Az erdőhegyi, 6 gyermekes Zleocki család is különösebb gondok nélkül várta az ünnepet, hiszen a házban többen is dolgoznak. Amikor náluk jártunk, Csíger Ibolya, a gyermekek anyja a hagyományos húsvéti ételeknek az elkészítésével foglalatoskodott.

*

Simonyifalván a 8 gyermekes Gazsó Imre családja is anyagi biztonságban él, hiszen nemcsak a szülők, hanem már a legnagyobb leány is dolgozik. Éppen ezért a házuknak a bővítésére, a felújítására is futja a pénzből.

*

Nem mondható el hasonló biztonság az ugyancsak Simonyifalván élő Metz Gizelláról és az unokáiról. Őket nem találtuk otthon, ezért a húsvéti csomagokat a szomszédjuknál hagytuk. Később Gizella asszonyt a falu központjában találtuk, de pontosan nem sikerült megtudnunk tőle, hogy a leánya, Novac Jolán 6 gyermeke közül hány lakik vele, hányról kell gondoskodnia a maga szociális támogatásából.

*

Ugyancsak javult a nagyiratosi Horváth Istvánnak és nyolc gyermekének a sorsa – tudtuk meg az éppen otthon talált 19 éves fiatalembertől, Andrástól, akinek állandó munkája van, miközben a családapa továbbra is favágással próbálja megkeresni a mindennapit. Húsvét előtt a családfőt éppen kórházban ápolták, mert ledöntés közben a lábára esett egy fa. András testvérei közül kettő a kisiratosi Pió Atya Gyermekotthon lakója, két leánytestvére már élettársi viszonyban él, míg a nővére, akinek már saját gyermeke van, egy közeli farmon dolgozik, ő főzni is szokott rájuk.

*

A húsvéti körút tapasztalatai tehát, egy-két kivételtől eltekintve, mindenképp pozitívnak mondhatók, mert a hátrányos helyzetű nagycsaládok gyermekei lassan felcseperednek, munka után néznek, hogy együtt vagy külön-külön boldoguljanak. 

 

Köszönet 

A Katalin Egyesület vezetősége, illetve a humánum nevében köszönetet mondunk mindazoknak, akik pénzadományaikkal, tartós élelmiszerekkel, esetleg használt ruhákkal járultak hozzá a nagycsaládok húsvéti csomagjaihoz. Itt említjük meg a Máltai Szeretetszolgálat Aradi Szervezetét, amely édességgel járult hozzá az adományokhoz. Ugyancsak köszönet jár Andresz József vingai alpolgármesternek, amiért Majláthfalvára, továbbá Varga Enikő óvónőnek, amiért Gyorokra segítettek kijuttatni az adományokat.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu