Szombat, 2018. szeptember 22., 01.21

Juhász Bélát kérdeztem (1.)

Juhász Bélát kérdeztem (1.)
Juhász Bélát kérdeztem (1.)

2015 októberében indult a Nyugati Jelenben Juhász Béla interjúsorozata, amelyben aradi személyiségeket kérdezve azok portréit rajzolja meg. Úgy gondoltam, hogy mintegy hatvan megjelent interjú után ideje őt is bemutatni.

 

1950-es vagy. Hol születtél?

– Aradon, a Templom utcában, ott is laktam 21 éves koromig..

A nagyszüleidről mi jut eszedbe?

– Csak két nagymamámat ismertem. A velünk lakó, engem nevelő anyai nagymamámat édes nagymamának neveztem, ő háztartásbeli volt. Szomorú asszony, mert a németek elvitték a háborúba a fiát, anyám öccsét, aki a háború után Franciaországban nyitott egy szabóműhelyt, majd nyomtalanul eltűnt. Az anyai nagyapám, Rónai Ferenc neves úriszabó volt, és negyvenvalahány évesen meghalt.

Az olykor meglátogató apai nagymama, a kicsi nagymama néha hozott a piacról gyönyörű rántani való – élő – csirkéket. Ő mészárszékben, majd egy kenyeret-tejet árusító boltban dolgozott, onnan kaptuk naponta a friss félbarna kenyeret és a tejet. Juhász nagytata 63 évet élt. Őt hatéves koromban még láttam.

A szüleid hol születtek, mivel foglalkoztak?

– Mind a ketten aradiak. Anyámat, mivel valaki azt mondta, hogy német származású, a háború után 3 és fél évre elvitték a Don-kanyarba, Oroszországba, ahol szénbányában kellett dolgoznia. Ahogy hazajött, összeházasodtak a korábbról ismert apámmal. Könyvelő volt az élelmiszernagykernél. Apám kereskedőinas volt az Apponyi cégnél, kereskedő maradt, és nyugdíjazásáig a megyei nagy cipőraktárnak volt a főnöke.

Testvéreid?

– Egy két évvel kisebb húgom van. A textilszakmában dolgozott.

Gyermekkorodra hogy emlékszel?

– A Templom utcában egy 14 lakásos, kertes bérházban laktunk, annak tágas udvarában mozgalmas, szép gyerekkorom volt. Sokan voltunk gyerekek. Bár kétszer is jártam úszótanfolyamra a ligeti uszodába, mégsem sikerült megtanulnom úszni.

Emlékszel-e az óvónődre?

– Steinhübel Böbe meg Irén óvó néni tanítottak a Zárda épületében lévő óvodában. Sokat szerepeltünk színpadon, többször én voltam a bőgatyás kaszás. Titteltóbel Emmi volt a nagy szerelmem. Az egyik szereposztásban ő volt a királylány, én meg a herceg.

Fölmerült-e, hogy román iskolába írassanak a szüleid?

– Nem tudok róla.

Melyik iskolában voltál elemis?

– A zárda épületében lévő iskolába jártam.

Ki volt a tanítód?

– Nagyon aranyos tanító nénim volt, Oláh Erzsébet. Szerettem.

Általános iskolában ki volt az osztályfőnököd? Mi jut eszedbe róla?

– Incze Irén magyar- és történelemtanár volt az osztályfőnökünk. Jó tanáraim voltak, köztük Princz Pál magyartanár. Nagyon szerettem Kutyik Lajos földrajztanárt is. Steinhübel Zoltán biológiát, az időközben Izraelbe távozott Markovitsné, majd Kapostyákné matematikára tanított.

Nyolcadik után miért éppen a 3-as számú Középiskolába mentél?

– Öt középiskola volt Aradon. Oda mentek az osztálytársak, a barátok. Volt felvételi, és nagyon jó eredménnyel, második-harmadik helyen jutottam be. Soha nem voltam első tanuló, de mindig ott voltam az első ötben. Az elsők mindig lányok voltak. Az első volt Herescu Muci, aki most Amerikában egyetemen tanít fizikát, második volt Bokor Klári, aki vegyészmérnök lett. Fejér Lalival váltakozva voltunk harmadik-negyedikek.

A ti osztályotokból a szokásoshoz képest is sokan bejutottak egyetemre.

– Nagyon sokan, 28-30-an bejutottunk. Írtam is akkor a bejutókról cikket az újságba.

Kik voltak az osztályfőnökeid?

– Kilencedikben Gnandt János. Tizedikben szétváltunk humán- és reál osztályra. Reálba mentem, és Réhon József lett az osztályfőnökünk, aki a XI. második évharmadától elment helyettes főtanfelügyelőnek, tőle Ficzay Dénes vette át az osztályt. Jó osztályfőnökeink voltak. Törődtek velünk, és szerettük, tiszteltük őket.

Középiskolai tanáraid közül kikre emlékszel szívesen, vagy nem szívesen?

– Fizikatanáromra, Fábián Györgyre mindenképpen nagyon szívesen emlékszem. Nagyon szigorú volt. Egyszer egy hármast is kaptam tőle, mert dumáltam a padtársammal, és nem tudtam folytatni a megkezdett gondolatmenetet. Nagyon jó tanárom volt Réhon József is, akitől nagyon sok kémiát tanultam, amíg tanított, mert utána Urbán József vette át a helyét. Kovács Miska bácsi matematikatanárra is szívesen emlékszem. Réhonnak nagyon sokat köszönhetek. Ő kedveltette meg velem a kémiát. Ezért is jutottam el XI.-ben a kémiaolimpia országos szakaszára.

Pótórákra jártál-e?

– Tizenkettedikben matematikából voltam néhányszor Matekovits Misinél, aki a nagymamám melletti házban lakott. Az utolsó két hónapban egyszer egy héten jártam Fábiánhoz. És megvolt az eredménye.

Sportoltál-e?

– Az túlzás, hogy sportoltam, de benne voltam az iskola második kosárlabdacsapatában. Érettségi előtt kiugrott a vállam, amit Vadász Ernő edző-tornatanárom tett helyre. Pârvulescu doktor adott egypapírtumăr drept lax post traumaticdiagnózissal. Az egyetemen ezzel fölmentettek a tornaórákról.

Érettségin fizikát vagy kémiát választottál?

– Kémiát. Jó eredménnyel érettségiztem.

A Szent Csont Klub nevű történettel találkoztál-e?

– Tudtam, hogy van, és egyszer hét közben, amikor nem volt program, elhívott Tarkó Gabi, akinek a nagymamájánál volt ez, és Znorovszky Attila meg Szekeres Gábor újságírókkal megnéztük. Stramm kis helynek tűnt. A következő héten mindkét látogatótársamat kirúgták a Vörös Lobogótól, mert elmentek oda. Valószínűleg az volt a baj, hogy nem jelentették. Engem meg az iskolában kivettek óráról, és egy pasas megpróbált kifaggatni. Nem volt mit mondanom neki, mert bulizni nem jártam oda.

Temesváron fizika–kémiára felvételiztél?

– Tiszta kémiára mentem volna, tudományegyetemre, de Temesváron nem volt. Kolozsvár nekem messzinek tűnt. Magyarul felvételiztem. Írásbeli volt matematikából, fizikából és kémiából, meg szóbeli kémiából.

Milyen volt az egyetemen?

– Igazi egyetemista életet nem éltem. Közel voltam Aradhoz, szinte minden hét végén hazajöttem. Nem jártam a kollégákkal kirándulni, bulizni, meg így tovább. Diákszálláson laktam, elsőben hatan, utána öten, majd négyen, az utolsó évben ketten voltunk egy szobában. Hallgattam a nagyobb kollégákra, első vizsgáimra csak a szesszióban tanultam, aminek egy kilences lett a vége általános kémiából, amit már középiskolából tudtam, mechanikából meg matematikából viszont elhúztak. A feltételek sem voltak igazán jók. Utána nekiültem tanulni, és kilences átlaggal végeztem az egyetemet. Ott szoktam rá a cigarettára, és lettem dohányos 32 évig. 2001-ben abbahagytam.

Nem volt gond a tanulás, az egyetem sem tűnt túl nehéznek. Szerettem, és jól mentek a dolgok.

Az egyetemről melyik tanáraidra emlékszel?

– Legjobban Toró Tiborra, őt nagyon szerettem, nála többször jártam otthon is, és ő is meglátogatott Aradon. Hegedűs Imrénél készítettem az államvizsga dolgozatom nemlineáris optikából, amiről ma már nem sokat tudok. Nagyon szimpatizáltam kémiából a laborgyakorlatokat irányítóRusut, szerettem az aradi származású Birăut, akimechanikát tanított, és Salló Ervint, aki kémiatanítási módszertant meg kémiatörténetet adott elő.

Az egyetem elvégzésekor állást kellett választanod. Hova kerültél?

– Iskolás korom óta írogattam a Vörös Lobogóba, az Ifjúmunkásba… Egyetemista koromban állandó munkatársuk voltam. Megtörtént, hogy havi 500 lej zsebpénzt szedtem össze az írásból. Felajánlották, hogy jöjjek újságírónak az aradi pártlaphoz, a Vörös Lobogóhoz. Akkor nem kellett volna bemennem az állásválasztásra, mert pártvonalon kivehettek. Ez nekem megfelelt, mert az utolsó év előtt megházasodtam. Minden hét végén bementem a szerkesztőségbe. Május táján behívott a főszerkesztő asszony, és elmondta, hogy „törvényváltozás miatt” nem kérhetnek ki az újsághoz. Az úgynevezett forradalom után megtudtam, hogy azért kellett elutasítaniuk személyemet, mert 1972-ben templomi esküvőt rendeztünk. Elkezdtem érdeklődni, és Juhász Zoltán újságíró nagybátyámon keresztül eljutottam a Tanügyi Újsághoz, akik az állásválasztás után fölvettek volna partiumi regionális tudósítónak. Egész jól hangzott. Azonban olyan volt a konjunktúra, hogy akkor, 1973-ban hozták létre az ipari szakközépiskolákat, és Aradon, a városban volt nyolc állás a tanügyben, és öt az iparban. Az UCECOM iskolát néztem ki magamnak, amit elvitt előlem Berta Károly barátom, és így a faipari középiskolát választottam.

A faipariban mit tanítottál?

– Egy évharmadig inasoknak tanítottam kémiát, utána pedig teljes katedrán fizikát. Fizikából véglegesítőztem, majd II. és I. fokozati vizsgát tettem. 18 évig tanítottam ott, aztán kiléptem a tanügyből.

Magántanítványaid voltak-e?

– 1992-ig. Rengeteg. Jó gyerekek. Az volt nekem a minden. A mostani Moise Nicorăból és a Ghiba Birtaból a legjobb gyerekeket hozzám adták. Orvosis felvételire készítettem őket fel, meg műszakira is. Egy adott pillanatban egy hét alatt száznál több gyerek fordult meg nálam. 5-7-en ültek az asztal körül, kétóránként váltották egymást, minden nap háromtól este kilencig, szombaton déltől nyolcig. Tanítványaim közül évente bejutott az orvosira 23-25 gyerek, és mérnökire még vagy tíz. Nagyon tetszett, és szerettem csinálni. E mellett tanítottam a faipariban, amely kezdetben egész jó iskola volt, de fokozatosan legyengült, most meg már megszűnőben van.

Miért járnak egyes diákok fizetett magánórákra?

– Amikor hozzám járt az a sok gyerek, több mint tíz évig, volt felvételi vizsga, az orvosin 10-11-en voltak egy helyre. Azért kellett járni, mert akkora volt a konkurencia, és nehéz erőpróba volt a felvételi. Nagyon sok diákot küldött hozzám az aradi sztár biológiatanár, Bunescuné. Biológiából terrorral kellett őket fölkészíteni, mert kívülről kellett tudni a tankönyvet, amihez egyfolytában egy bizonyos módszertannal kellett őket stresszben tartani, teszteket íratni… Nem volt elég, hogy valaki nagyon jó legyen, hanem vizsgázni is tudni kellett. Erre mi kellett hogy megtanítsuk őket, mert ezt az iskolában nem tették.

Tanárként követted-e a fizika alakulását?

– Egy ideig, ameddig bírtam. Érdekelt. Szakirodalmat viszont nem olvastam. Maximum módszertant és népszerűsítő cikkeket, könyveket.

A lényeg, hogy fizikatanárként végeztem az egyetemet, és az iskolába kerülve tanárként el kellett kezdenem tanulni azt a fizikát, amit meg kellett tanítani. Ezért 3-4 évig rendszeresen készültem az óráimra, füzeteket írtam tele feladatokkal, megoldásokkal. Példatárakat nyaltam át. De az utolsó pillanatig, ha volt egy vizsga, és közölték a feladatsort, akkor azt megoldottam. Napjaink fizikájának az alakulása (fekete anyag, fekete energia, kvantumfizika) érdekel, de mélyrehatóan követni nagyon nehéz.

Ahhoz, hogy rendesen tudjak magánórákat tartani, nekem nagyon-nagyon sokat kellett dolgoznom. Naprakésznek kellett lennem a feladatokkal meg a vizsgatételekkel. De nagyon élveztem.

Hogy élted meg 1989 decemberét?

– Arra emlékszem, hogy az utcánkban sorakoztak a páncélozott katonai szállító járművek – katonákkal –, a TAB-ok. Volt egy nagyon jó fejű diákom, nagyon szeretett engem, az apja magas rangú szekus volt, és tőle hallottam először a temesvári eseményekről… Amikor lövöldözéseket hallottunk, most már tudom, hogy többnyire vaktöltényeket használtak, hasaltunk az emeleti szobánkban. 25-26-án felhívtak a szerkesztőségből, hogy menjek el a Sajtóklubba, mert lesz egy megbeszélés, ahol ott volt Cziszter Kálmán, Tokay György, Pávai Gyula és mások. Az RMDSZ szervezéséről folyt az eszmecsere. Cziszter javasolta, hogy engem is vegyenek be a vezetőségbe, amit nem vállaltam el. Soha nem szerettem gyűléseken ülni, a politikát sem nagyon, és tudtam, hogy vár az a rengeteg magántanítvány, akikkel folytatnom kell, akár van Ceaușescu, akár nincs, mert tanév végén vizsga csak lesz… Kint, a téren nem voltam.

 

Nagy István tanár

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'