MOL Winter EVO
Hétfõ, 2019. január 21., 16.06

Kelemen Hunor az összefogás elnöke

Kelemen Hunor az összefogás elnöke
Kelemen Hunor az összefogás elnöke

Az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete Kelemen Hunort támogatja, hogy a februári tisztújító kongresszuson ismét elnyerje a Szövetség elnöki tisztségét – jelentette be Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke pénteki dévai sajtótájékoztatóján.

 

„Kelemen Hunor az összefogás és a szolidaritás elnöke. Az elmúlt években bebizonyította, hogy számára a legkisebb szórványközösség is ugyanolyan fontos, mint a legnépesebb, legerősebb magyar közösségek Székelyföldön és Erdély-szerte” – emelte ki Winkler Gyula. „A közös munkát együtt akarjuk folytatni, hiszen megbizonyosodtunk, hogy Kelemen Hunor érti és érzi a szórvány jellegzetességeit, tudja, hogy magyar jövőt Erdélyben csak úgy lehet biztosítani, ha a szórványközösségekre odafigyel az RMDSZ, biztosítja a fennmaradásunkhoz szükséges támogatást, hiszen a szórványközösségek az erdélyi magyarság védőbástyái” – magyarázta a Hunyad megyei elnök, aki beszámolt arról is, hogy az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöksége január 3-án egyöntetűen fogadta el az erre vonatkozó határozatot. 

„Kelemen Hunor az elmúlt években támogatta a Hunyad megyei magyar szórványközösség terveit, velünk volt a nehéz pillanatokban, de ünnepeinken is. Az elkövetkezőkben is a közös munkát támogatjuk” – hangsúlyozta Széll Lőrincz, a Megyei Képviselők Tanácsának elnöke. 

Az RMDSZ Hunyad megyei szervezete támogatja Kelemen Hunor szövetségi elnök jelöltségét egy újabb RMDSZ elnöki mandátumra a Szövetség XIV. tisztújító kongresszusán, áll a január 3-án elfogadott határozatban. (rmdsz.ro)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'