Kelet-Magyarország várja a romániai turistákat

Szerda, 2008. május 14., 17.30
Üzletember-találkozóval egybekötött bemutatót
tartott ma a Magyar Turizmus ZRt. romániai képviselete Temesváron a Continental
szállóban, amelynek során ismertették potenciális partnereikkel a Dél-Alföldi
Régió, az Észak-Alföldi Régió, valamint a Tisza-tó és környéke bőséges
turisztikai kínálatát.
A térség szolgáltatói is részletesen bemutatkozta, majd az üzletember találkozó során 18 Arad, Temes és Krassó-Szörény megyei utazási iroda képviselőjével léptek kapcsolatba.
Dr. Bíró Gáspár, a Turizmus ZRt. romániai képviseletének a vezetője a Nyugati Jelennek elmondta: az akció egy országos „road show” első állomása, amelynek célja a Magyarországra látogató román turisták számának növelése. Bár Magyarország elsősorban tranzitország a román turisták számára, a magyar határt tavaly átlépő 7 millió román állampolgár közül 1,2 millióan turisztikai célból érkeztek az országba és 350 000 vendégéjszakát töltöttek magyar szállodákban. Kelet-Magyarországon elsősorban a gyógyüdülőket látogatják a román turisták, ezek közül is kiemelkedik Hajdúszoboszló, illetve az Arad és Temes megyeiek számára Gyula. „Kelet-Magyarországon több mint 50 minősített termálvizes gyógyüdülő működik, - mondta dr. Bíró Gáspár – a román turisták számára vonzó lehet a szolgáltatások kiváló minősége és a kedvező árfekvés mellett kulturális események, sportlehetőségek, gasztronómiai élmények gazdag kínálata”.












