Kémcsőbe zárt szivárvány

Írta:
2018. április 23. 17:58 (hétfő) /

Idén is izgalmas kíséretek kerültek bemutatásra az immár 13. alkalommal megszervezett Hauer Ercih fizikaversenyen. A Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum több helyiségét is ifjú fizikusok népesítették be a hétvégén: szamosújvári, nagyenyedi, vajdahunyadi, szilágycsehi és dévai diákok, akik négy különböző kategóriában mérték össze tudásukat, találékonyságukat. – A versenyt 2005 óta szervezzük meg iskolánkban a vajdahunyadi Hauer Erich Társasággal (HET) közösen. Eredetileg hagyományos írásbeli versenyként indult, de hat esztendeje további három szekcióval bővítettük a vetélkedőt, teret kínálva azon diákoknak is, akik kevésbé kedvelik a feladatmegoldásokat, viszont szívesen kísérleteznek, nagy érdeklődéssel fordulnak a gyakorlati fizika felé. így idén is az írásbeli mellett esszépályázatot és érdekes kísérletek versenyét hirdettük meg, továbbá a legifjabbak számára, akik most kóstolnak bele a fizika rejtelmeibe, külön szekciót szerveztünk Lépj a csillagok útjára címmel. Az érdeklődés idén is nagy volt, öt településről mintegy hatvan diák nevezett be a versenyre – összegzett Tófalvi Emese, a fő szervező.

A távolabbról érkező diákok már péntek este a dévai tanintézmény vendégei voltak. Szombaton a helybeliek is kora reggeltől ott sürgölődtek az iskolában. Bár az érdekes kísérletek bemutatása csak déltájban kezdődött, a versenyzők reggeltől  lázasan kotyvasztottak a laboratóriumban, sőt fúrtak, faragtak, hogy időben elkészülhessen „Tomi”, a hidraulikus kar, a kémcsőbe zárt szivárvány, a pillepalackokból épülő szélgenerátor és sok egyéb csoda-eszköz. Nagy érdeklődés kísérte az idei esszébemutatót is, melyen számos hangszer titkait tárta fel az ifjú előadó.

A díjazás is több kategóriában zajlott. A hatodikosok számára szervezett versenyen a következőképen alakult a ranglista:  I. díj: Felszegi Tünde (Szamosújvár), II. díj: László István (Déva), III. díj: Domokos Hunor (Déva), dicséret: Kacsó Renáta (Déva)

A hagyományos írásbeli versenyen a különböző évfolyamokon I. díjas lett: Osváth Mihály, Nagy Alfonz Gábor (Szilágycseh), II. díjas: Tófalvi Ágnes, Anderlik Patrick (Déva), Deák Márton Róbert (Szamosújvár) III. díjas: Szabó Natália, Mike Anita Diána (Szilágycseh), Juhos István (Szamosújvár) dicséretet kapott: Chifor Márk Attila, Osváth Tamás, Péter Erik (Déva), Máté János Szilárd (Szamosújvár)

Az esszépályázaton első díjas lett Gáspár-Barra Áron.

Az Öveges professzor úr nyomában címen meghirdetett érdekes kísérletek versenyére többnyire csapatok neveztek be. A zsűri – melyben a felkészítő tanárok mellett dr. Hauer Erich és Demeter Annamária vett részt a HET képviseletében – a szamosújvári Ferenczi Balázs és Bota Adrian Alexandru által bemutatott kísérletet értékelte leginkább, első díjban részesítve a két diákot. II. díjat kapott a dévai Lengyel Réka, Szász-Barra Boglárka, Pap Evelin és Márton Evelin csapata, III díjat szintén Déváról Zöldi Izabella és Márton Edina valamint a vajdahunyadi Zala Daniel és Elekes Enikő. Dicséretben részesült a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium csapata: Szabó Lenke, Székely Róbert, Takács Gabriel.

Gratulálunk mindannyiuknak, valamint a felkészítő tanároknak: Kovács Mónika, Tófalvi Emese Ildikó, Heius Ágnes, Bodea Ecaterina, Kulcsár Melinda, Kofity Magdolna, Lázár Tímea Csilla.

 

A háromnapos rendezvényként meghirdetett verseny alkalmával a résztvevők megkoszorúzták a dévai magyar iskolaközpont aulájának névadója, ifj. Hauer Erich emlékére állított márványtáblát, vasárnap pedig a távolról érkezők a megye turisztikai látványosságaival ismerkedtek.

Hozzászólások