JelenHaz
Szerda, 2019. február 20., 12.16

Késésben a multifunkcionális sportcsarnok projekt

A nagy befogadóképességű sportcsarnok látványterve
A nagy befogadóképességű sportcsarnok látványterve

Évek óta beszélnek róla, de még a helyszínét sem sikerült kijelölni a nagy befogadóképességű multifunkcionális sportcsarnoknak, amelynek – ha törik, ha szakad – 2021-re el kellene készülnie. Călin Dobra, a Temes Megyei Tanács elnöke pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette: szerinte a 16 000 férőhelyes sportcsarnok Gyüregen fog megépülni, a megyei önkormányzat által felajánlott 10 hektáros területen.

Călin Dobra szerint az Országos Beruházási Társaság (CNI) támogatja a sportcsarnok megépítését, amely 50 millió euróba kerül és kormányhatározat szükséges a beruházás elindításához. „A projekt már így is késésben van – nyilatkozta Călin Dobra –, hiszen legalább két év kell a csarnok felépítéséhez. Most azt várjuk, hogy a CNI hagyja jóvá az építkezés helyszínét és beinduljon a tervezés. Az idén csak a megvalósíthatósági tanulmány és a műszaki tervek elkészítésére lesz lehetőség, a kivitelező kiválasztására és az építkezés elkezdésére leghamarább 2019-ben kerülhet sor. Ha nem mozgunk elég gyorsan, a sportcsarnok nem fog elkészülni 2021-re, amikor Temesvár Európa Kulturális Fővárosa lesz.

Nicolae Robu temesvári polgármester a kezdetektől ellenezte, hogy a nagy befogadóképességű sportcsarnok Gyüregen épüljön meg. A városatya még tavaly nyáron azt nyilatkozta, hogy Temesvár önerőből megépíti a sportcsarnokot, ha a CNI nem támogatja annak megépítését. Robu 20 millió euróra becsülte egy legalább tízezer férőhelyes sportcsarnok megépítésének költségeit, amit bankkölcsönből fedezne a polgármesteri hivatal.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'