Fölszálott a páva

http://hunor.rmdsz.ro/
Szerda, 2019. október 23., 18.35

Két magyar kilencedik indul Déván

Az elmúlt években a turizmus szakon tanuló téglásbeli diákok gyakran vettek részt külföldi szakmai gyakorlaton
Az elmúlt években a turizmus szakon tanuló téglásbeli diákok gyakran vettek részt külföldi szakmai gyakorlaton

A napokban lezárul a középiskolába történő iratkozások második szakasza is. A Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumba 39 diák kérte felvételét a két meghirdetett kilencedik osztályba. – Idén, a várható diáklétszám alapján két osztály indítását engedélyezte iskolánkban a tanfelügyelőség: egy elméleti osztályt matematika-informatika, illetve filológia szakkal és egy pincér/bolti eladó képzést biztosító szakosztályt. Az elméleti osztályba eddig 17 diák iratkozott, de még van egy jelentkező, aki korábban román nyelven tanult és magyar nyelvvizsgát kell tennie, illetve egy másik diák egészségügyi gondok miatt nem jelentkezett a képességvizsgára, ám ő is elméleti osztályban szeretne továbbtanulni. A szakképzésre pedig 20 diák iratkozott – összegzett az iratkozások idején Balogh-Botár Károly Csaba igazgatóhelyettes. Elmondta továbbá: idén nem érkeztek más megyéből diákok, ellenben a dévai, vajdahunyadi és petrozsényi nyolcadikosok többsége a Téglás Gábor Elméleti Líceum egyik osztályát választotta továbbtanulás végett. – Vajdahunyadról az egyetlen magyar nyolcadikos hozzánk jött és Petrozsényból is kilenc diák kérte felvételét a Téglásba, heten a szakoktatásba, ketten az elméleti osztályba – közölte az igazgató-helyettes.

A Téglás Gábor Elméleti Líceumban hat évvel ezelőtt, hazai viszonylatban elsőként vezették be a két szakra osztott elméleti osztályt, annak érdekében, hogy a reál tantárgyakkal hadilábon álló, de elméleti oktatást igénylő magyar diákok is anyanyelvükön tanulhassanak tovább. Az első ilyen évfolyam két évvel ezelőtt végzett, jó eredményt produkálva az érettségin és az idei évfolyam is megállta a helyét, az elméleti osztályból egyetlen diáknak nem sikerült az érettségi. Ezért az iskola vezetősége jó megoldásnak látja a megosztott elméleti képzést és idén is matematika-informatika, illetve filológia szakon kínál elméleti oktatást a diákoknak.

A szakoktatásban idéntől változás lép fel a dévai középiskolában. – A turizmus szaknak immár hagyománya van intézményünkben, ám míg a korábbi években szakközépiskolai képzést biztosítottunk és a diákjaink érettségiztek, illetve turisztikai technikus oklevelet kaptak, idéntől áttérünk a klasszikus szakoktatásra, azaz a most induló osztályunk diákjai szakoktatásban részesülnek és tanulmányaik végén pincér-, illetve bolti eladó diplomát kapnak. E döntésben is igyekeztünk a munkaerőpiachoz igazodni. Azt látjuk, hogy a  turizmus szakon végzett diákjaink szépen el tudnak helyezkedni és a térségünkben is megerősödő szolgáltatói szféra folyamatosan munkát tud adni a pincér, illetve bolti eladó képzéssel rendelkező fiataloknak – vélekedik a dévai magyar iskolaközpont igazgató-helyettese.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'