Kétnapos szórakozás, szíves vendéglátás

Írta:
2018. június 26. 17:24 (kedd) /

Sintye község szapáryligeti tanácsosai szombaton és vasárnap szervezték meg a Szapáryligeti Falunapokat. A program szombaton 17 órától kerékpártúrával indult, melynek során 55 kerékpáros a központi parktól elkarikázott a Kisjenő és Borosjenő közötti megyei útig és vissza. Minden kerékpáros részvételi oklevelet, illetve egy sorszámot kapott, amivel részt vehetett a másnap esti sorsoláson, amelyen 8 nyereményt, köztük a fődíjat, egy kerékpárt is kisorsoltak. A szabadtéri színpadon 19 órakor kezdődött a marosvásárhelyi The Press zenekar koncertje; utánuk a nagyváradi Retro Band koncertje, majd éjféltől 3 óráig szabadtéri diszkó következett DJ Duka közreműködésével.

A vasárnapi program a helybeli római katolikus templomban 9 órától megtartott szentmisével indult, 14 órától a szabadtéri színpadról térzenét adott a szintyei fúvószenekar.

15 órakor a szabadtéri színpadról Ernstein Beatrix magyarul, míg a húga, Melita románul köszöntötte az egybegyűlteket, majd a színpadra kérték Erdős Bálint polgármestert, aki köszöntötte, majd a színpadra hívta Iustin Cionca-megyei tanácselnököt, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, Dumitru Adoc alpolgármestert és Lucian Fluieraş községi tanácsost.

Erdős Bálint polgármester házigazdaként mondott köszönetet Iustin Cioncának és Faragó Péternek a megtiszteltetésért. A megyei tanácselnök örömének adott hangot, amiért részt vehet egy soknemzetiségű színes programon. Miután kiemelte a megyei szinten megvalósuló kiváló együttműködést Faragó Péter elnökkel és az RMDSZ-szervezettel, mindenkinek jó szórakozást kívánt. Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő örömének adott hangot, amiért részt vehet az együtt élő nemzetiségek színes programján, aminek a motorjai a szapáryligeti magyarok. Mindannyiuknak jó egészséget és sok sikert kívánt előbb magyarul, majd románul. A szervezők nevében Lucian Flueraş községi tanácsos megköszönte a magas rangú vendégek részvételét és a szponzorok támogatását.

 

 

A színpad előtt énekelt, táncolt a közönség

 

Miután az elöljárók levonultak, a két műsorvezető elsőként a Szapáryligeti Rózsa néptánccsoportot kérte a színpadra, ahol Bibe Otília és Faragó Ramóna betanításával alföldi magyar táncokat adtak elő nagy sikerrel.

Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport Erdős Márta vezetésével kalocsai táncot adott elő, amelyben a fiúk a magasba emelték a lányokat. Fellépésük nagy sikert aratott.

A továbbiakban a kisjenői Ministep moderntánccsoport tagjai léptek fel, Fusu Gabriela betanításával.

Utánuk ismét az ágyai Tőzike néptánccsoport következett, ezúttal a palóc táncukban a levegőben úszva forgatták meg a lányokat. Fellépésük vastapsot kapott.

Ezt követően a székudvari Junii néptánccsoport alföldi román táncait mutatta be félórás műsorban, majd a Ministep táncosai és a székudvari tánccsoport énekessel bővülve váltották egymást a színpadon.

18 órától a marosvásárhelyi The Press zenekar koncertje szórakoztatta a sörsátrak hűvösébe húzódott közönséget. A nagylaki Prorubsky Andrei Iaroslav szólóénekes szlovák és román népdalokkal lépett fel, több mint 2 órán át szórakoztatott. 20 órától kisorsolták a kerékpártúra résztvevőinek ígért nyereményeket: a kerékpárt Groza Daniel, a telefont Gyurik István, míg a drónt Spisják Krisztián nyerte meg.

22 órakort lépett fel a sztárvendég, a Pacsirták csapata, amely egy órán keresztül parázs hangulatot teremtetett, a színpad előtt énekelt, táncolt a közönség. A Szapáryligeti Falunapok idei programjában meglepetésként 23 órakor tűzijáték, majd hajnali 3 óráig szabadtéri diszkó következett, ahol DJ Duka szolgáltatta a talpalávalót.

 

 

Köszönet a támogatóknak és a segítőknek

 

A rendezvény sikeréért köszönet jár a három községi tanácsosnak, Juhász Józsefnek, Ernstein Eriknek és Lucian Fluerașnak, valamint a támogatóknak: az Arad Megyei Kulturális Központnak, az RMDSZ-nek, a Szintyei Polgármesteri Hivatalnak. Ugyancsak köszönet jár a helybeli szponzoroknak: a Comalim Kft. és az Andrei Dan Kft. tulajdonosainak, továbbá Budugan Ramonának, Ban Cipriannak, Tiţa Luciannak, Hmenya Rudolfnak és Bonc Erzsébetnek. A kerékpár körút résztvevői között kisorsolt ajándékokat a szervezők, Juhász József, Erntstein Erik és Lucian Fluieraş községi tanácsosok finanszírozták. Utoljára, de nem utolsósorban köszönet jár mindazoknak is, akik a vendégek, a fellépők ellátásában kifejtett munkájukkal járultak hozzá a szapáryligeti vendéglátás jó hírének az öregbítéséhez, illetve a falunapok sikeréhez.

Hozzászólások