Kedd, 2017. október 24., 05.19
Hunyad Megyei Magyar Napok

Kézművesség régen és ma

Boboc Csilla fából készített tárgyakkal mutatkozott be a dévai közönség előtt
Boboc Csilla fából készített tárgyakkal mutatkozott be a dévai közönség előtt

Hagyományőrzés a kézművesség átörökítése révén: ez lenne a célja a Kun-Gazda Kinga tanárnő által januárban elindított kezdeményezésnek.

Az RMDSZ dévai nőszervezetének kalotaszegi származású elnök asszonya saját maga is szívesen foglalkozik kézművességgel szabad idejében, főleg szülővidékére jellemző nagyírásos párnahuzatokat, asztalterítőket és hasonlókat készít. Nem ő az egyedüli Déván, aki szívügyének tekinti a magyar népművészeti hagyományok megőrzését és átörökítését, több hölggyel vette fel a kapcsolatot és amolyan amatőr kézműves csapatot állított össze.

Szerda este a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat keretében az immár 11 tagú női csapat a Melite házban mutatta be munkáit. Szebbnél szebb saját kézzel készített tárgyakat lehetett megtekinteni, illetve megvásárolni. Festett tányérok, ruhafélék, fából faragott használati tárgyak, gyöngyök és ékszerek, szőttesek vagy levendulák ötletes feldolgozásából született érdekességek: a dévai hölgyek ügyessége és elszántsága csodálatos.

Nemcsak saját kezűleg készített új tárgyakat lehetett látni, a hölgyek ugyanis még a nagyszülőktől megmaradt régi hagyományos népviseleti darabok rendbehozatalával vagy régi bútordarabok felújításával is foglalkoznak. Nagyszerű munkát végeztek, érdemes név szerint is megemlíteni a Kun-Gazda Kinga által összehozott csapat tagjait: Kajcsa Erika, Orbán Ioana, Fodor Éva, Csapó Tünde, Judt Borbála, Fábián Anna, Daradics Mária, Boboc Csilla, Răcilă Tímea és Molnár Noémi. Talán állandó jelleggel működő bolt létesítése sem lenne rossz ötlet, Déván ugyanis csak ritkán lehet magyar népművészeti tárgyakat vásárolni, főleg amikor a népművészeti vásárokra eljönnek a székelyek.

A Kalotaszeg mellett természetesen a bukovinai székely népművészeti örökségnek is kiemelt szerep jutott, ami aligha meglepő, tekintettel arra, hogy a dévai magyarság jelentős része bukovinai székely eredetű. A Téglás iskola gyermekkórusa által előadott dalok egy része is bukovinai székely eredetű volt, az elszavalt versek viszont erdélyi költők alkotásai.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu