Khell Levente tanító a harmadik helyen!

Írta:
2018. január 17. 16:57 (szerda) /

A Nőileg magazin által meghirdetett Mutass jó példát! programban Arad és Temes megyéből még október folyamán kellett letenni a jelöléseket.

Erdély egyetlen magyar nyelvű női magazinja olyan embereket igyekszik bemutatni ebben a programban, akik nem közéleti szereplésükkel vagy alkotói tevékenységükkel érdemelnek figyelmet, hanem hétköznapi helytállásukkal.

A Mutass jó példát! hétköznapi hősöket kerestek, akikre büszkék lehetünk, és akikre felnézhetünk értékes tevékenységüknek, példamutató életüknek köszönhetően.

Arad és Temes megyéből összesen 36 jelölőlapot küldtek be 32 jelöltre. Közülük választották ki a két megye példaképét, illetve a második és a harmadik helyezettet, ez utóbbi neve már publikus: ő Khell Levente, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium tanítója.

A program projektvezetője szerint januárban nyilvánosságra hozzák a második helyezett nevét, illetve a példaképet is, akivel egy címlapos interjút leközöl a magazin napokban megjelenő január–februári összevont lapszáma.

„Khell Levente Arad megye tanító bácsija. Éveken keresztül trabantozott hóban, sárban és napsütésben, hogy koreográfusként vezesse a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttest. Arad Gáj kerületi magyarságának lelkes, segítő tagja, az ottani Caritas Szeretetszolgálat segítője. Ismerve őszinteségét, tisztességét, emberszeretetét számos adományozó áll mögé a különböző kulturális események megszervezésében. Odaadó, lelkes pedagógus, keze alól számtalan, ügyes gyermek került ki. Szervez, irányít, lelkesít, tanácsokat ad (és kér, ha szükséges), udvart takarít és szépít, bohócnak öltözik, ha kell. Szívén hordja iskolája múltját, jelenét és jövőjét, karizmatikus pedagógus” – olvasható a Nőileg közösségi oldalán.

 

Hozzászólások