Ki lesz Hunyad megye új magyar prefektusa?
Karácsony óta, amikor Dézsi Attilát kormányfőtitkárrá nevezték ki, Hunyad megyének nincs prefektusa, az intézményt azóta ideiglenesen Marius Lucian Szabó alprefektus irányítja. Dézsi utódának kinevezése azonban késik, a még decemberben helyére jelölt Burján Gergely immár nem jön szóba.
„A prefektusi tisztség továbbra is az RMDSZ-t illeti, ez nem alku tárgya”, szögezte le érdeklődésünkre Winkler Gyula EP-képviselő, a megyei RMDSZ-szervezet elnöke. Aki szerint az új prefektus kinevezésének késése adminisztratív okokra vezethető vissza, mindenekelőtt az összevont választások elképzelésének meghiúsulására. „Politikai téren az RMDSZ elsődleges célja a minél jobb szereplés a helyhatósági, majd a parlamenti választásokon, hogy a magyarságnak minél nagyobb beleszólása legyen a Hunyad megyei közügyekbe. Ezért felülírtuk korábbi döntésünket, Burján Gergely a megyei RMDSZ-szervezet politikai elnöke, prefektussá kinevezése esetén ki kellett volna lépnie az RMDSZ-ből, s nem indulhatott volna a választáson” ismertette a helyzetet Winkler Gyula.
Prefektusnak olyan megbízható, szakképzett embert jelölnek, aki megfelelő közigazgatási tapasztalattal rendelkezik. Jelenleg 4 név szerepel a listán, ábécés sorrendben: dr. Bende Barna, a vajdahunyadi kórház igazgatója, Dezméri István, a megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke, Ferenczi István, az RMDSZ megyei politikai alelnöke, valamint Széll Lőrincz, aki jelenleg Bukarestben, a kormány ifjúsági helyettes államtitkára. Burján mellett decemberben is ők voltak Dézsi lehetséges utódjainak listáján, s valamennyien jelöltek lesznek az idei választásokon. Egyesek a helyhatóságin, mások a parlamentin, szögezte le Winkler Gyula.
Úgy sincs semmi köze hozzá, de beleszól! Tényleg, Murvai Miklós lenne a legjobb prefektus Hunyad megyében. Vicces lenne, hiszen semmihez sem ért.
Na, most mi van?
Káderhiány, vagy a bőség zavara? Vagy csak egyszerűen "koncogunk"?
















