Kis mécses volt

2018. január 17. 15:28 (szerda) /

Érdekes volt kedden este, dr. Vajda Sándor főorvosnak az Aradi Tóth Árpád Irodalmi Körben elhangzott előadását követően rögzíteni a hallgatók reagálását. A legtöbben (köztük olvasott, irodalmi érdeklődésűek) azt mondták: erről a témáról nagyon keveset tudtak.

E sorok szerzője e tekintetben hozzájuk csatlakozik.

Petőfiről, remélhetőleg, minden magyar ember tud, legalábbis hallott, némelyek arról is tudnak, hogy volt egy gyermeke: Zoltán.

Petőfi Sándor 1823. január elsején (195 éve) született; arról már kevesebben tudnak, hogy egyetlen gyermeke, Zoltán 1848-ban, december 15-én (170 éve) látott napvilágot Debrecenben.

Dr. Vajda Sándor borosjenői kutató (nemcsak fogász-főorvos, hanem az orvostudományok doktora is) ezúttal – mint Regéczy Szabina Perle körelnök bevezetőjében kiemelte –, Petőfi Zoltán, az egyetlen hiteles Petőfi Sándor-leszármazott életútjáről emlékezett meg. Arról a személyiségről, akiről (ha nem lett volna a nemzet koszorús költőjének a fia) alighanem kevesebbet hallanánk.

Vajda doktor, tekintélyes könyvészet átkutatása nyomán, átfogó képet tárt elénk Petőfi Zoltán életéről. Attól kezdve, hogy szülei (Petőfi Sándor és Szendrey Júlia) a nagykárolyi bálon 1846-ban megismerkedtek, egy évvel később összeházasodtak, majd 1848 decemberében, 15-én megszületett első és egyetlen gyermekük.

A kedd esti előadás végig követte, igen jól dokumentáltan, a Petőfi-leszármazott, a 22 évesen (1870 novemberében) tüdőbajban elhunyt Zoltán (keresztapja Arany János volt) zaklatott életútját, amelyet számos, nem érdektelen epizód fűszerez. Többek között Szendrey Júlia kísérletéről férje holttestének segesvári felkutatásáról, az özvegy Júlia Horváth Árpáddal kötött házasságáról stb.

A krónikás arra gondol: ha lenne rá mód és idő, száz- és ezernyi előadást lenne érdemes meghallgatni. Tanulhatnánk, gazdagodhatnánk belőlük.

-r -a

Hozzászólások