Kitüntették tettéért

Írta:
2018. április 17. 19:01 (kedd) /

Iustin Cionca megyei tanácselnök kitüntetésben részesítette Claudiu Negrea aradi fotóst, aki a Szeretettel a jövőért (Cu drag pentru viitor) kampányban megjárta az El Camino zarándokutat másodmagával, Florin Ştefan craiovai fotóssal együtt.

Április 15-én 33 nap, 850 km gyaloglás és 125 km kerékpározás után hazatért a két fotós, akik március elején vették nyakukba a Caminót, így támogatva az Arad Megyei Kórház gyermekosztálya járványrészlegének a felújítását, melyet a helyi Önkéntesek Vára Egyesület kezdeményezett vezetőjével, Nyeki Popa Annamáriával az élen.

A két fiatalember egy dél-franciaországi faluból indult, érintve a Pireneusokat, Baszkföldet és Galíciát, majd Santiago de Compostellában fejezték be útjukat, ahol a hagyomány szerint Szent Jakab sírja található – mindezt gyalog. Itt azonban még nem ért véget zarándoklatuk, úgy döntöttek, hogy átlépik a klasszikus útvonal érkezési pontját, és elmennek egészen a Finisterre-ig, avagy a világ végéig, ami még 125 kilométer Santiago de Compostellától – ezt a távot kerékpárral tették meg.

„Végigjártuk az utat, amiről azt tartják, hogy megváltoztatja azok életét, akik megteszik. Nekünk ez egy kihívás volt. Az a tény, hogy elköteleztük magunkat a kampány népszerűsítése mellett, még egy okot adott arra, hogy megcsináljuk. Remélem, hogy ezzel másokat is ösztönözni tudunk, akik úgy érzik, hogy képesek rá, és szeretnének hozzájárulni ehhez a kampányhoz! Az úton sokat gondoltunk azokra, akik ezt már megtették, akik adományoztak, és azokra is, akikért ezt bevállaltuk, a gyermekekre” – nyilatkozta Claudiu Negrea.

Az aradi fotóst Iustin Cionca irodájában fogadta és tüntette ki emberséges tettéért.

„Nem mindenki tudja megtenni, hogy közel 900 kilométert gyalogoljon. És ha mindezt egy nemes cél érdekében teszi, az karaktert és elhatározást jelez! Üdvözlöm ezt a kezdeményezést, melyben a fiatalok életük egy hónapját áldozták arra, hogy egyeseket segítsenek, másokat inspiráljanak! Úgy gondolom, hogy társadalmunknak szüksége van az ilyen példákra” – mondta a megyei tanácselnök.

 

Hozzászólások