Fölszálott a páva

http://hunor.rmdsz.ro/
Csütörtök, 2019. november 14., 18.33

Konferencia a mesterséges intelligencia jegyében

Konferencia a mesterséges intelligencia jegyében
Konferencia a mesterséges intelligencia jegyében

Fontos kutatóközpont helyszíne városunk négy napon keresztül, ugyanis az Aurel Vlaicu Egyetem (UAV) partnerként immár három éve részt vesz annak a nemzetközi konferenciának a szervezésében, ahol az intelligens járművek technológiájáról, szállításáról, kommunikációjáról és alkalmazásairól esik szó.

Október 15–18. között a Hotel Continental ad otthont ennek a nagyméretű eseménynek, melyre neves kutatók érkeztek a világ minden tájáról: Ausztrália, Kína, Ameriaki Egyesült Államok, Norvégia, India, Franciaország, Azerbajdzsán, Szaúd-Arábia, Lengyelország, Japán, Magyarország, Portugália és Románia számos kutatói teszik nemzetközivé a konferenciát.

„Az, hogy partnerek vagyunk ezen a konferencián, megtiszteltetés számunkra. Ez a harmadik alkalom, hogy egyetemünk mérnöki karának professzora, dr. Valentina Bălaș felvállalja a szervezéssel járó tennivalókat. Idén különösképpen sok helyről érkeznek neves kutatók, akiknek területe a mesterséges intelligencia, és külön öröm számunkra, hogy az előadók között az UAV professzorai is szerepelnek” – nyilatkozta Ramona Lile, az UAV rektora.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'