Vasárnap, 2008. július 20., 10.44 – Illés
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja
Sínen az új megyei kórház

Kórházellenőrzésen a miniszter

Nicolăescu miniszter pontos kimutatást hozott a kiutalt pénzekről
  
Kedd, 2008. május 20., 20.30

Kórházlátogatásra jött ma Aradra Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter, aki főként az épülőfélben lévő borosjenői, illetve a Zádorlak környékére tervezett, új megyei kórházról beszélt.

Ami az új kórházat illeti, a miniszter szerint jelenleg a licitre jelentkezett két nagy olasz cég ajánlatait ellenőrzik, majd, a megfelelő kiválasztása után – ha óvások nem lesznek –, augusztus végére megkötik az összes építkezési szerződést. Ha pedig október végéig megkapják az engedélyeket, akkor kezdhetik is az alap leöntését. Nicolăescu elmondta: az új intézményre összesen több mint 424 millió új lejt költenek; a több mint 64 000 négyzetméteren elterülő, három emeletes kórházban 462 ágy lesz, az építkezést pedig legkésőbb 48 hónapon belül kell lebonyolítani. Az a cég, amelyik a legrövidebb terminust ajánlja, plusz pontot kap az ajánlatok felmérésénél. Kampány lévén, finoman megjegyezte: már csak a választásokból győztesen kijövő polgármesteren múlik, hogy a kórház felépül-e vagy sem. 

Az építés alatt álló borosjenői kórházról az egészségügyi tárca vezetője úgy véli: ha minden jól megy, talán év végéig be is indulhat. Tulajdonképpen azért is látogatott ki, hogy ellenőrizze: jól gazdálkodtak-e a kiutalt pénzekkel.

„Ez az egyik legfontosabb beruházásunk, mivel 2006-ban elterveztem, hogy négy kórházat fogok felépíteni. Az egyik a borosjenői volt, ahol várhatóan két hónapon belül be is fejezik a munkákat” – mondta a miniszter, azt sérelmezve, hogy mikor a finanszírozásra kiadták a kormányhatározatot az összegbe csupán az épület költségeit fedező pénzeket foglalták be. Az orvosi felszereléseket, apparátust, gépeket csak egy kibővített, új határozattal és persze új pénzekkel lehet beszerezni. 2007-ben 8,9, 2008-ban 14 millió új lejt utaltak ki a borosjenői kórháznak. Egyébként a jelenlegi megyei kórház több osztályát akarják majd költöztetni az új épületbe.  

A miniszter többek között az Arad Megyei Kórház nemrég felújított törvényszéki orvosi laboratóriumát, a hematológiát és a sürgősségi osztályt (UPU) is meglátogatta, pozitívan jellemezve a menedzserek munkáját. Bár azok legutóbb igencsak lesújtó minősítést kaptak az egészségügyi hatóságtól.
 

Szóljon hozzá