Szombat, 2018. szeptember 22., 04.09

Körkép a végekről – szeptemberi műsorok

 
2018. szeptember 04., 15.15
Kedd

A bánsági magyar adás szerdán 12 órától a TVR3-as csatornán, kedden és csütörtökön 15.30-tól a Temesvári RTV csatornán látható.

 

Szeptember 5-én az aradi Szabadság-szobor Egyesület tevékenységéről láthatnak egy riportot abból az alkalomból, hogy megünnepelték alapításának 15 éves évfordulóját. A Szobor újraállítását követően az Egyesület kibővítette tevékenységi körét, erről számolnak be a ma is aktív tagok. A temesvári közönség minden évben „TESZT-el”, a 2016-os színházi találkozóról láthatnak egy összefoglalót. (ism)

Szeptember 12-én műsorunk fő témája a Temesvári Magyar Napok. Az idei kiadásra a 2017-ben készült riportunkkal hozzuk meg a hangulatot. A második TMN ugyanis bebizonyította, hogy a város és a megye lakosságának szüksége van erre a rendezvényre. Riportunkban beszámolunk néhány fontosabb eseményről, programról, például a XVI. századot felelevenítő harci bemutatókról, a gyermeksarokról, illetve a koncertekről. (ism)

Szeptember 19-én ismertetjük a Temesvár reformátussága című könyv második, átdolgozott kiadását, melynek szerzője Szekernyés János. Az eredetileg 300 oldalas mű 600 oldalasra bővült, új adatok, vonatkozások kerültek bele. Temesvár utcáit ellepte a szemét. De milyen értékeket dobnak ki az emberek? Elképesztő leleteket mutatunk be és néhány jótanáccsal is szolgálunk a témában. Két egyetemen is dúl egy „magyar ügy”, Marosvásárhelyen és Újvidéken. Két különböző eset, mégis sok hasonlóság. Részletek a riportunkban. (ism)

Szeptember 26-án műsorunk fő témája egy vizuális, eddig fel nem dolgozott hagyaték. Konti Lajos lakatos volt Aradon, szülőfalujában, Zimándközben viszont fotósként és filmesként dolgozott. Hagyatéka eddig nagyjából ismeretlen volt, riportunk ismertette meg az egyedülálló értéket a nagyközönséggel. Klopódián már csak 3 református él, de a lelkész így is meglátogatja őket. Műsorunkban megismételjük a Ferenczy József festőről készült riportunkat is. (ism)

 A bánsági magyar adást, azaz a Körkép a végekről című műsort a közszolgálati televízió temesvári stúdiója készíti. Felelős szerkesztő: Keresztes Péter. A riportok visszanézhetőek az adás YouTube csatornáján.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'