Hétfõ, 2019. február 18., 23.31

Körösközi Diákszó

A Körösközi Diákszóba várják a környékbeli iskolák diákjainak és pedagógusainak írásait is
A Körösközi Diákszóba várják a környékbeli iskolák diákjainak és pedagógusainak írásait is

Az Erdőhegyi Általános Iskola újsága, a Diákszó az idei tanévtől rendelkezik az időszaki kiadványok nemzetközi azonosító számával, tehát ISSN (International Standard Serial Number) számot kapott, bejegyzésre került a bukaresti Román Nemzeti Könyvtárban. Sajnos ezért tizenhat év után át kellett neveznünk kiadványunkat Erdőhegyi Diákszóból Körösközi Diákszóra, valamint első évfolyamtól kezdeni a számozást.

   Az Erdőhegyi Diákszó első száma 2003 februárjában jelent meg, ahogy erről a Nyugati Jelen február 21-én megjelent száma is tudósított. Iskolánk akkor a Mihai Veliciu Iskolacsoport része volt, tagozatfelelősünk, Bíró Margit kezdeményezésére bált szerveztünk, amelynek bevételéből megvásároltuk a sokszorosításhoz szükséges fénymásolót. Az első számot Máté Csaba, iskolánk volt diákja szerkesztette, Máté Erzsébet és Sime Judit tanárnők segítségével. Évente 3-5 szám jelent meg, a sokszorosítást a mindenkori hetedik osztály végezte. Az újság hasábjain helyet kaptak a diákok versei, prózai beszámolói, rejtvényei, riportjai, receptjei, de volt slágerlista is Sime Sorin tanár úr összegzésével, valamint helytörténeti írások, városunk híres szülötteinek élete és munkássága. A régi számok megtalálhatók iskolánk honlapján, a padureni@wikifoundry.com címen.

   Iskolánk önállósulása, 2012 szeptembere után az újság beszámolt minden olyan tevékenységről, versenyről, ahol iskolánk tanulói és pedagógusai képviselték intézményünket, ugyanakkor megjelent iskolánk Évkönyve is, amelyben magyar és román nyelven is olvashatják a tudósításokat.

   A Körösközi Diákszó követni szeretné ezeket a hagyományokat, valamint publikálási lehetőséget szeretne nyújtani minden körösközi, vagy távolabb élő pedagógusnak és diáknak, aki iskolája tevékenységeiről, szakmai sikerekről számolna be, ezzel hozzájárulva a szorosabb együttműködéshez intézményeink között. Igény szerint igazolást is kiállíthatunk a megjelent tudósításról, amely hozzájárul a pedagógusok személyi dossziéjának teljesebbé tételéhez. Az első számban, Sime Judit tanárnő szerkesztésében, Pusztai Matild tanárnő és Sime Sorin tanár úr lektorálásában iskolánk tevékenységei, diákjaink írásai, rejtvényei, valamint egy pályázat is helyet kapott.

Az Erdőhegyi Általános Iskola közössége köszönetet szeretne mondani az ISSN szám megszerzésében nyújtott segítségért Ilyés Ibolya tanfelügyelőnek és Gaiță Iuliananak, az aradi Pedagógusok Háza (Casa Corpului Didactic „Alexandru Gavra”) könyvtárosnőjének. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult az Erdőhegyi Diákszó tizenhat éven át tartó megjelenéséhez, reméljük, hogy utódja is hasonlóan szép kort ér meg!

Sime Judit


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'