https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Hétfõ, 2019. szeptember 23., 09.54
Csikys doktorok

Kovács Gábor dr., vegyész

Kovács Gábor
Kovács Gábor
„A családi fészket valamiért kizárólag Pécskán tudom elképzelni”

– Életkor?

27 betöltött év van mögöttem.

 

– A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora vagy?

Családunkban nem volt különösebb hagyománya a felsőfokú tanulmányoknak, azonban a tudás iránti tiszteletet mindig éreztem a családban. Óvodás koromban szüleim s nagymamám az akkori lehetőségekhez képest nagyon sok gyönyörű meséskönyvvel örvendeztettek meg, amikor még alig lehetett átjárni a magyar határon, ezzel megalapozva az olvasás iránti szeretetemet. Másodsorban a feltétlen támogatást említeném meg a család részéről, bármilyen szakot választottam, bármerre mentem, természetesen terveimet itthon átbeszélve, de sohasem akartak meggyőzni, hogy mi lenne a „jó”, hagyták, hogy arra menjek, amerre szeretnék, s azt tanuljam, ami érdekel. A harmadik, ami már főleg az egyetemi, mesteri majd a doktori tanulmányaim ideje alatt vált igazán fontossá, az Otthon, mint stabil pont, ahova hazajöhetek egy-egy hétre vagy hétvégére feltöltődni, ahol édesanyám főztje, édesapámmal folytatott beszélgetések, nagymamám süteményei mindig feltöltenek, megnyugtatnak, bárhonnan is térek haza, bármikor.

 

Mit köszönhetsz óvónőidnek, tanítóidnak, általános és középiskolai tanáraidnak?

Szerencsésnek tartom magam, mert nagyon sok olyan pedagógus tanított érettségiig, akiktől nem csak szakterületükről tanulhattam sokat, hanem szemléletről, türelemről, emberségről. A pécskai 2-es Számú Általános Iskolában nagyszerű tanári karhoz volt szerencsém, közülük kiemelném tanítónőmet, Borsos Jolánt és kémiatanáromat, Bán Béla tanár urat, aki először csábított a kémia irányába, mondhatom, eredményesen. Sajnos nem érhette meg ezt az eredményt, de biztos vagyok benne, hogy valahonnan ő is végignézte a védést. Középiskolában természettudományi osztályban folytattam tanulmányaimat. Akkor még nem tudhattam, de későbbi pályám alakulása talán már akkor „megpecsételődött”, mikor Hadnagy Éva tanárnő nem csak kémiatanárként jött be a termünkbe, hanem osztályfőnökként is. Az érdekes és dinamikus órái már az elején tovább éltették bennem a kémia iránti vonzalmat. Persze a képletek s reakciók önmagukban kevés ember fantáziáját ragadják meg, ám gyakran adott számunkra lehetőséget, hogy magunk által elvégzett kísérletek segítségével is megérthessük az aktuális témát… sőt, ha elég szépen kértük, más, a tananyaghoz kevéssé kapcsolódó, ám annál érdekesebb kísérleteket is elvégezhettünk. Ezek közül több is „feledhetetlenre” sikerült, a legemlékezetesebb talán az igen jó hatásfokkal előállított könnygáz kísérlete volt, melyet aztán a nagy sikerre való tekintettel többször is elvégezhettünk más osztályokban is. A fentiek s a diákcsínyeinkkel szembeni türelmes osztályfőnöki hozzáállása mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a sikeres érettségi után végül, némi bizonytalankodást követően a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű kémia szakiránya mellett döntöttem.

 

– Az egyetem, mely ottani tanáraid tereltek arra a szakterületre, amelyen kikötöttél?

A kémián belül már az alapképzés során is a szervetlen s a fizikai kémia érdekelt inkább, ezek a területek tűntek számomra logikusnak s ezáltal egyszerűnek. Utóbbi területen Turdean Graziella docens, Bolla Csaba adjunktus, valami Miklósi László doktorandusz tereltek tovább az elektrokémia, ezen belül pedig a bioszenzorok világába. A mesteri képzés kiválasztásakor már erre a témára szakosodva választottam az alkalmazott elektrokémia szakot, melyen folytathattam kutatásaimat fennebb említett mentoraim vezetésével. Miután a mesteri képzést sikeresen befejeztem, magától értetődőnek tűnt a döntés, hogy a doktori képzés s kutatások során kamatoztassam s gyarapítsam tovább meglévő tudásom, ezért Ionel Cătălin Popescu tanár úr irányítása alatt folytattam kutatásaimat. Doktori felkészülésem során lehetőségem volt tizenegy hónapot a svédországi Lundban dolgoznom, a bioszenzorok egyik legnevesebb kutatójánál, Lo Gorton professzornál, akiben nemcsak egy nagyszerű ötletekkel rendelkező tudóst s a diákjaival szemben nagy türelemmel rendelkező tanárt ismerhettem meg, hanem egy nyitott, humoros embert is, akinek mindig volt egy jópofa mondata, amivel megalapozta az aznapi kellemes alaphangulatot a laborban.

 

Miért azt a témát választottad doktori tézisedül, amelyiket?

Már az alapképzésben és a mesteris tanulmányaim alatt is ebben a témában kutattam, úgyhogy magától értetődött, hogy folytatni szeretném a megkezdett munkát. Hogy miért pont a bioszenzorok? Mert érdekesnek tűnő határtudomány, felkapott terminussal élve interdiszciplináris szakterület, melyben egy csepp biológia és biokémia oldódik egy nagyobb adag elektro- és analitikai kémiában; a működési elv nem különösebben bonyolult, a kutatás gyümölcse pedig egy kézzelfogható eredmény (mérőműszer), melyet később egyszerű laboránsok vagy betegek is könnyen használhatnak, miközben megmérik az élelmiszerek különböző összetevőinek koncentrációját vagy akár a saját vércukorszintjüket.

 

– Mi újat adtál eddig a művelt tudománynak, és milyen kifutást jósolsz témaválasztásodnak?

A bioszenzorok egyik kulcseleme a biológiai eredetű felismerő elem (kutatásaimban ez az elem az enzim volt), mely érzékeli például a környezete savasságának s oldott anyagainak koncentrációváltozását. Kutatásaim során egy eddig alig ismert s kutatott enzimet jellemeztem s ennek az enzimnek bioszenzorokban való felhasználhatóságát kutattam. Az eredmények rövidtávon például egy laktóz szenzor készítését tettek lehetővé, mely laborkörülmények között már „bizonyított”, ezt később például a tejiparban lehet hasznosítani. Tekintetbe véve azt, hogy világszerte a felnőtt népesség 75%-a küzd enyhébb vagy súlyosabb laktózintoleranciában, igen fontos a tejtermékek laktóztartalmának pontosabb ismerete. Hosszútávon, más, folyamatban levő kutatásokkal kiegészülve ezen eredmények egy jobb, egyszerűbb s remélhetőleg olcsóbb vércukorszintmérő kivitelezésében lesznek hasznosíthatóak.

 

– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzelsz ma magadnak?

A doktori befejeztével az első lépés általában egy úgynevezett posztdoktori kutatói ösztöndíj megpályázása lehet, az országban vagy külföldön, melyet később egy saját kutatócsoport kiépítése követhet valamelyik felsőoktatási intézmény vagy vállalat keretein belül. Emberi vonatkozásban, szeretnék majd közelebb kerülni szűkebb pátriámhoz, a családi fészket valamiért kizárólag Pécskán tudom elképzelni. Itt vannak a gyökereim, az egész családom s barátnőm is innen származik, úgyhogy, miután a megfelelő szakmai tapasztalatot megszereztem, magától értetődő lenne számomra, hogy valamilyen módon visszatérjek, s itt telepedjek le.

 

– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tartasz eddigi tevékenységedből.

Mesteri alatt lehetőségem volt kipróbálni magam a tanügyben, Kolozsváron, a Református Montessori Általános Iskolában tanítottam kémiát és fizikát. Élmény volt a fiatalokkal együtt dolgozni s megismerni a Montessori-féle alternatív pedagógia néhány elemét. Kiemelném a dolog azon pikantériáját, hogy ugyan majdnem háromszáz kilométer távolságra kerültem Aradtól, de alkalmam nyílt, immár kollégaként együtt dolgozni s igazgatóként új szemszögből megismerni Éder Ottót, aki ezen iskolának egy jelentős ideig igazgatója volt, nekem pedig valamilyen szinten mentorom lett az új munkakörömben.

 

– Milyennek ítéled romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységed?

Érdekelnek, s amennyire időm engedi, követem az erdélyi magyar vonatkozású híreket s szűkebb otthonom aktuális történéseit, azonban a doktorim egy jelentős részében külföldön, Svédországban tartózkodtam, itthon töltött időmben a nagyon szoros doktori programom mellett nagyon ritkán volt lehetőségem aktívabban részt venni ezekben. Remélem, később lehetőségem lesz ezt az „adósságomat” valamilyen módon törleszteni.

 

– Pillanatnyilag mivel foglalkozol?

– Egy lélegzetvételnyi pihenő után, melyet igyekszem az utóbbi időben kissé elhanyagolt családommal, barátaimmal tölteni s szabadidős kedvtelésekkel feltöltődni, a munkahelykeresés következik. Három komolyabb lehetőség van, kettő az országban, egy pedig külföldön, melyekről szeretnék szakmailag jobban tájékozódni, majd a legjobbnak tűnő irányban folytatni. Valószínűleg kutatómunkáról fog szólni a folytatás, de nem zárkózom el egyáltalán az oktatásban való részvételtől sem.

 

– Hogyan látod az anyanyelven való tanulás szerepét pályaválasztásodban?

Nem tudom megítélni, hogy „mi lett volna, ha…”, de minden bizonnyal nagyon fontos volt az, hogy az alapokat nem csak kémiából, hanem szinte minden területen anyanyelvemen sajátíthattam el. Látva azon kortársaim sorsának alakulását, kik nem anyanyelven tanulták meg a betűvetést, nyugodt szívvel mondhatom, hogy talán egyikük sem váltotta be azon (téves) reményt, hogy „jobb lesz neki románban”. Későbbi lehetőségeim pedig nemhogy csökkentek volna azzal, hogy esetleg hátrányból indultam román kollégáimmal szemben (ami egyébként alaptalan félelemnek bizonyult), hanem éppen hogy előnyömre vált az, hogy tanulmányaim végére három nyelven tudtam kommunikálni nemcsak társalgási szinten, hanem tudományos témakörökben, konferenciákon is.

 

– Mit nem kérdeztem meg, de szerinted fontos?

Hogy milyen konkrét példát tudnák felhozni az anyanyelven történő tanulás előnyeire?

Mikor diákjaimnak reál tudományokat tanítottam, azt vettem észre, hogy mit sem ér a képlet vagy a szabály, ha nem tudjuk ezeket konkrét, érzékletes példákon keresztül szemléltetni. Tágabb szakterületemről két példát hoznék, melyekkel remélem, hogy közelebb tudom hozni azon „szabályt”, miszerint előnyére válik a csemetének, ha anyanyelvén tanul. Egyik példa a munkaerőpiac, melyen már Romániában is egyre több magyarországi szereplő kínál munkát (szakterületemen belül említhetem a „nagyok” közül a Richter gyógyszergyárat vagy a MOL olajtársaságot), mely munkahelyek elfoglalására a román nyelv ismerete mellett sok esetben előny/követelmény a helyes, valóban anyanyelvi szintű magyar nyelvtudás. Másik példa a tudományos munkára vonatkozik: doktorandusi munkásságunk egyik fontos fokmérője a nemzetközi konferenciákon való részvétel, poszterrel vagy bemutatóval. Azon kollégáimmal együtt, akik legalább érettségiig magyarul folytatták tanulmányaikat, lépéselőnyben voltunk román kollégáinkkal szemben, ugyanis számunkra nem okozott gondot, ha a konferencia esetleg magyar nyelven/Magyarországon zajlott s a konferencia hivatalos nyelve a magyar volt, míg román kollégáimnak bizony sokszor nehézséget okozott az elvárt mennyiségű nemzetközi konferencia-részvétel összegyűjtése.

Nagy István


Kapcsolódó anyagok

Nagy Márta dr., irodalomtörténész

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'