Kedd, 2018. október 23., 18.48
Riportkötet Hunyad megyéről

Kövek, sorsok, bányák, emberek

Kövek, sorsok, bányák, emberek
Kövek, sorsok, bányák, emberek

Hazatért a riportkönyvünk – jelentette be köszöntésképp a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke a 2017-es dévai riporttábor nyomán született kötet bemutatóját a Téglás Gábor Elméleti Líceumban.  A könyv előszavát jegyző Rácz Éva MÚRE-elnök mellett szép számban tértek vissza a „tett színhelyére” a kötet szerzői is: Bögözi Attila, Szucher Ervin, Győrffy Gábor, Forró László, Bartha Csaba, valamint Szűcs László, aki szerkesztőként ismertette a közel 300 oldalas kiadványt.

– 15 újságíró jegyezte a Kövek sorsok, bányák, emberek című kötetben szereplő írásokat és állíthatom, hogy a kortárs romániai magyar sajtó legjobb csapata ez, olyan kollégák, akik a leghűségesebbek ehhez a munkához – értékelt a szerkesztő. Elmondta, a MÚRE újraindított riportkönyveinek immár ötödik kötete látott napvilágot, ami azonban merőben eltér a korábbi, Kalotaszegen, Besztercén, Óradnán, Temesváron született kötetektől, hiszen bár a tavalyi riporttábort dévai helyszínnel hirdették meg, a 30 újságíró, köztük 7 egyetemi hallgató Hunyad megye számos vidékét kereste fel – Hátszegen, Pusztakalánban, a Zsil-völgyében, Vajdahunyadon kutatva az itt élő magyarság múltját, jelenét.

– Számomra meglepő volt, hogy mennyire fontos a szórványbeli intézmények számára a sajtójelenlét – vette át a szót dr. Győrfi Gábor, a BBTE Újságírás Intézetének adjunktusa, aki tavaly nyáron Csíbi László és Simonffy Katalin filmes kollégák társaságában vezette be az újságíró-hallgatókat a szakma világába. – A diákok dokumentumfilmet készítettek a riporttáborról, betekintést nyerve a szakma mindennapjaiba – fogalmazott Győrfi Gábor, megemlítve, hogy ő maga is kíváncsi volt a Hunyad megyei magyar közösség bástyáira, ezért az Erdély-szerte jól ismert Corvin Kiadót kereste fel, mert látni akarta, hogyan működik a szórványban egy olyan kiadó, amely nem támogatásokból él, hanem folyamatos megújulásának köszönhetően marad meg a piacon.

Bögözi Attila 30 évvel korábban született élmények emlékével kereste fel újra a Zsil völgyét, terjedelmes riportjában sok-sok pillanatképet villantva fel e vidék múltjából, jelenéből. A sokszor elkeserítő tényeket feltáró írás végszava: a Zsil-völgyi magyarság identitását illetően nem temetésre készül, hanem hitet épít a feltámadáshoz.

Szintén a Zsil-völgyi életet, annak egy paradox módon virágzó időszakát eleveníti fel Bartha Csaba, a temesvári rádió magyar adásának főszerkesztője. – Marosvásárhelyen születtem, de gyermekkoromat Lupényban töltöttem. A kötetben szereplő írás bizonyos vonatkozásban szentimentális kötődésről tanúskodik. Riportalanyom Zavada Emil, most már Déván élő nyugalmazott gyógyszerész, édesapám egyik legjobb barátja, akivel hajdanán marosvásárhelyi fiatal végzősökként együtt kerültek a Zsil-völgyébe. Alig tudtak románul, teljesen ismeretlen közegben kellett otthont teremteniük. De kiderült, hogy a pártvezetők sajátos népművelő elgondolásának köszönhetően sok hozzájuk hasonló fiatal értelmiségi került a Zsil völgyébe. Elsősorban erről az időszakról beszélgetünk a kötetben – számolt be Bartha Csaba.

Szintén rádiós kollégája, a Bukarestben dolgozó Forró László az immár egy évtizede működő Dél-Erdélyért Kulturális Társaság tevékenységét tartotta fontosnak bemutatni, azt az örökségőrző munkát, amely meglátása szerint jelentősen hozzájárul a Hunyad megyei magyarság megmaradásához.

Szucher Ervin a szórvány jó ismerőjeként érkezett a nyáron Dévára és a megyének mindenkori legszórványabb vidékét, a Hátszegi-medencét kereste fel annak tudatában, hogy némely településen 10-20 év múlva már hiába keresi a magyar szót. – Szász János, Hátszegre beszolgáló római katolikus lelkész azzal fogadott, hogy 14 év óta egyetlen egy gyermeket sem keresztelt és egyetlen fiatal párt sem esketett. (...) A református lelkész, Bódis Miklós nem jószántából jött e vidékre szolgálni. De a 7 évre szóló büntetését emberi oldalán túl isteni küldetésként élte meg és ez tartja itt ma is – villantott fel hátszegvidéki sorsokat a szórványt immár hivatástudattal járó Szucher Ervin.

A kötet további szerzői különböző okok miatt nem lehettek jelen a bemutatón. Tomcsányi Mária, aki egy kaláni család története kapcsán világít rá írásában a szórványvidéki ipari városok életére Rácz Éva MÚRE elnökkel üzente meg riporttábori tapasztalatát: a Hunyad megyei megmaradásnak az a kulcsa, hogy az itt élők a könnyebb helyett a nehezebbet választották és hittel vallják, hogy akit ahova vet a sors, ott kell helytállnia.

A kötetben olvashatunk továbbá helytörténeti jellegű írásokat a Magna Curia asszonyairól, a Boli barlangról, Barcsay Ákos emlékoszlopáról, a vajdahunyadi ferencesekről. Némely közülük a mába is átível. Kedves képet tár fel riportjában Ambrus Melinda a Szent Ferenc Alapítvány életéből, megismerhetjük a dévai református egyházközség lelki megújulásra való törekvését, kitartó építkezési szándékát, a maroknyi, de egyre erösödő dévai unitárius közösséget, a bukovinai székely hagyományok dévai éltetőit, találkozunk Mátyás József képzőművész emlékezetével és három portréinterjú is helyet kapott a kötetben, melyekben a szerzők Winkler Gyula EP-képviselővel, Széll Lőrincz megyei ifjúsági és sportigazgatóval, illetve Gáspár-Barra Réka újságíróval beszélgetnek.

A könyvbemutató alkalmával a szerkesztő elmondta: tekintettel a riporttábor időpontjára, mely a nyári nagyvakációra esett, a megye életében oxigént jelentő Téglás Gábor Elméleti Líceum bemutatása kimaradt a kötetből. És tény, hogy még számos bástyaként szolgáló intézményt, közösséget, önzetlen munkát végző közösségi embert kellett volna bemutatni, ahhoz, hogy a kép valamelyest teljes legyen. A kötetbemutatón nem csupán a riportalanyok többsége volt jelen, de sok-sok olyan lelkes képviselője is a helyi magyar közösségnek, akiknek munkája nélkül nem születhetne egy összességében pozitív kicsengésű riportkötet Hunyad megyéről.

Winkler Gyula EP-képviselő, a riporttábor és a kötet jelentős támogatójaként köszönetet mondott a tábor szervezőinek, a könyv szerzőinek és további együttműködésről beszélt, hiszen Hunyad megyében még bőven van kiről, miről írni. Reménységünk szerint tíz, húsz, akár száz év múlva is!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'