JelenHaz
Szerda, 2019. június 26., 04.44
Elköszönt a Petőfi-ösztöndíjas Virág Ádám

Közel két év a dévai magyarság szolgálatában

Közel két év a dévai magyarság szolgálatában
Közel két év a dévai magyarság szolgálatában

Virág Ádám magyarországi Petőfi-ösztöndíjas fiatal 2017 szeptembere és 2019 májusa között a Délnyugat-Erdélyi Unitárius Egyházközség köreiben vállalt szolgálatot. A Déván töltött közel két esztendő alatt szerteágazó munkát folytatott és szoros kapcsolatot alakított ki a dévai magyar közösség tagjaival. Erről számolt be május utolsó napjaiban a Dávid Ferenc Unitárius Zarándok és Szórványközpontban tartott búcsúestjén, ahol rövid vetítéses előadásban foglalta össze két, kilenc hónapos ciklust felölelő ösztöndíjas tevékenységét.

Koppándi Zoltán unitárius lelkipásztor, Virág Ádám mentora köszöntötte a két évvel ezelőtt kissé megszeppenve érkező Petőfi-ösztöndíjas fiatalt, aki lassan aktív és kedvelt tagjává vált a helyi magyar közösségnek. Ami nem csoda, hiszen számos rendezvényen vállalt részt a szervezésben, pályázásban, kapcsolatteremtésben. – Nem sokkal érkezésem után sikerült elnyerni az első pályázatot a helyi közösség számára: az ELTE köznevelési kiírásán kaptunk komoly támogatást a szórványban folyó magyar oktatás délutáni foglalkozásainak biztosítására. Ezt követően még számtalan egyéb pályázatot írtam, illetve írtunk közösen a különböző helyi rendezvények szervezőivel és sok minden be is jött – számolt be örömmel Virág Ádám. Az anyagi támogatások mellett számos Kárpát-medencei szintű rajzpályázatra nevezte be a Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjait, és 2018-ban a magyar főkonzulátus támogatásával hozta el Dévára az 1956-os emlékkiállítást. A kivetített képekkel illusztrált tevékenységi beszámolóban gyakran hangzott el a dévai magyar iskolaközpont neve, ahol Virág Ádám igazi otthonra lelt az elmúlt két esztendőben, és amelynek tanáraival, diákjaival rengeteg közös élmény született: kezdve a közös mézeskalácssütéstől, a karácsonyi, mikulási, húsvéti ünnepségekig, szórványnapi rendezvényig és sok-sok hétköznapi közös tevékenységig. Az unitárius, illetve református és római katolikus egyházközségek idős emberei is gyakran felismerhették magukat a beszámoló kivetített fotóin, hiszen Virág Ádámnak egyik alapvető tevékenysége volt az idősek látogatása, amely gyakran vérnyomás- és vércukorszint méréssel társult, de elsősorban a beszélgetésre, szükség esetén házimunkákba való besegítésre fókuszált. És persze gyakran villantak fel a befogadó szervezetnél, az unitárius egyháznál végzett tevékenységeket (eseményszervezés, takarítás, adventi találkozók stb.) megörökítő képek. – Ádám bátortalanul érkezett, saját bevallása szerint nem sokat tudott a szórványról, Déváról, de mindannyiunk életét gazdagabbá tette, amiért hálásak vagyunk – fogalmazott Koppándi Zoltán lelkész, köszönetet mondva a Petőfi-ösztöndíjas szüleinek is, akik ez alkalommal is eljöttek Dévára, ahol gyakran megfordultak az utóbbi két esztendőben. A lelkész röviden ismertette a magyar állam által finanszírozott Petőfi-programot is, melynek köszönhetően több száz értelmiségi fiatal vállal 9 hónapnyi szolgálatot a Kárpát-medence azon településein, ahol szükség van a segítségre. Mindannyian magukkal viszik a saját értékeiket és szolgálati helyükön új értékekkel gazdagodnak.

A Petőfi-program ösztöndíjasaként Dévára jött Virág Ádám munkáját gyakran felharsanó lelkes tapssal értékelte a helyi közösség szépszámú képviselete is. – Most szembesülhettünk azzal, hogy mennyi tevékenység szervezői, részesei voltunk az elmúlt két esztendőben és ezekben Virág Ádám is aktívan részt vett. Köszönet a munkájáért – mondta dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes. Koppándi Júlia lelkipásztor apró figyelmességgel köszönte meg a helyi közösség nevében Virág Ádám munkáját. Utóbbi pedig gazdagon terített asztal mellett mondott köszönetet a dévai magyar embereknek, akik őszinte barátsággal fogadták, támogatták a munkáját és elfogadták segítségét. – Nyitott szívű emberekre találtam itt, az iskolában, az egyháznál, a kisebb közösségekben, a diákok, pedagógusok, az idősek körében. És ezért nagyon hálás vagyok – mondta Virág Ádám, aki egyfajta köszönetképp ajánlotta fel a helyi unitárius közösségnek a szilveszteri bálon nyert tv-készülékét. Továbbá ígéretet tett: gyakran tér majd vissza Dévára, mely immár nem fehér folt számára a térképen, hanem sok-sok jó barátnak a nyitva álló otthona. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'