Községbeli, illetve megyebeli értékelő Szentpálon

Írta:
2018. március 27. 18:48 (kedd) /

Sandu Krisztián, a Szentpált is adminisztráló Sofronya Község alpolgármestere a közelmúltban megtartott, falugyűlésnek is megfelelő RMDSZ-közgyűlésen beszámolt az elmúlt évben történt fejlesztésekről, de az idei terveket is vázolta.

Értékelőjét azzal kezdte: amikor több mint másfél évvel ezelőtt alpolgármesterré választották, megígérte, hogy a lakosságnak rendszeresen beszámol a munkájáról.

Ezek szerint, Szentpálon sikerült felújítani az óvodaépületnek a fedelét, amihez az Arad Megyei Tanács 40 ezer lejjel járult hozzá, de a vízaknáknak az átkötési költségeit is támogatta 20 ezer lejjel, amit ezúton is megköszönt. Ugyancsak Szentpálon, a sportpálya melletti korszerű öltöző megépítéséhez a helyi tanács által kiutalt 200 ezer lejhez az RMDSZ közbenjárására, ugyancsak a megyei tanács 75 ezer lejjel járult hozzá. A jelzett épületben korszerű fitnesztermet szereltek fel. Ugyanakkor a szentpáli óvoda, valamint az elemi iskola épületébe bevezetett központi fűtés is a helyi költségvetésből, illetve a megyei tanácstól kapott 30 ezer lejből valósult meg. A tavalyi Szentpáli Falunap színes programját ugyancsak az RMDSZ közbenjárásával a Megyei Kulturális Központ 15 ezer lejjel támogatta. Az idei falunapra is kaptak 13 ezer lejt, amiből két sztárvendéget kívánnak szerződtetni, míg a községi költségvetésből leosztott pénzből a program további műsorait, illetve a protokoll költségeit finanszíroznák. Tavaszra a sofronyai magyarságnak is, sztárvendég közreműködésével, bált szerveznek, szintén az RMDSZ támogatásával.

Ami az infrastruktúra fejlesztését illeti, Szentpálon 2,15, míg Sofronyán 2,2 kilométernyi utcára került aszfaltburkolat. Ugyanakkor Szentpálon a templom melletti és a kivezető utcára, de Sofronyán is két utcára aszfaltburkolatot terveznek, összesen 5,738 millió lej értékben. A jelzett utcák korszerűsítésére vonatkozó szerződést a polgármester már alá is írta. Az Országos Helyi Fejlesztési Terv (PNDL) támogatását minden évben megpályázzák, idén is újabb fejlesztéseket szeretnének. Példának okáért, a község közelében megy el a földgázvezeték, ezért pályázatot készítenek a földgáznak a két településre való bevezetésére. Ugyanakkor a szentpáli halastó közelében is van egy olyan belsőtelek, ahova újabb lakónegyedet terveznek, amely már a földgázzal való ellátást is feltételezné, ráadásul Sofronya felé is onnan lehetne húzni a gázvezetéket. Nagyon reméli, hogy 2-3 év alatt elkezdődhetnek a munkálatok. Ugyanakkor a Gal Program támogatásával Sofronyán be kívánják fedni a kis futballpályát. Valóságos sportcsarnok épülhet az 50 ezer eurós pályázatból, amihez az önrészt a községi költségvetésből biztosítják.

A fejlesztésekkel párhuzamosan, tavaly mintegy 800 fát ültettek el Szentpálon, ahol tavaszra be akarják fejezni a halastó melletti kiserdőt, de a falu központjában elültetett fás részt is bővíteni kívánják.

A közművelődési életet sem hanyagolják, ugyanis idén is komoly programmal összekötve szervezik meg a falunapot, de szüreti bált is terveznek.

 

 

Nem rózsás a megyei helyzet

 

Az ülés további részében Péró Tamás RMDSZ-megyei ügyvezető elnök, megyei tanácsos a falu szülötteként nyújtott betekintést a megyei fórumban, de a parlamentben zajló munkára is. Mert sokan tehetik fel a kérdést: miért támogatja az RMDSZ a jelenlegi, komoly hitelességi gondokkal küszködő, harmadszor is átalakított kormányt? Sajnos, az RMDSZ részére nincs más alternatíva, mert hiányzik egy komoly ellenzéki összefogás. Tehát azért támogatják, hogy a magyarok által lakott települések infrastruktúrájának a fejlesztéséhez pénzt szerezhessenek. Így épült, újult meg Arad megyében mintegy 50 kilométernyi aszfaltos út a magyarlakta településeken. E fejlesztések teljes felújítást, vagyis az esővizet elvezető árkok, a bejárók, illetve a járdák megújulását is jelenti. Ami Szentpált illeti, a katolikus templom tavaly szélvihar megrongálta fedelének a helyrehozatalára 10 ezer lejt sikerült szerezni. Amint az alpolgármester is említette, Arad Megye Tanácsa idén is támogatja a szentpáli falunapot, illetve Sofronyán egy magyar bálnak a megszervezését. Az idei szűkös megyei költségvetésből az itt lévő 1200 kilométernyi úthálózat karbantartására 9 millió lejt tudott csupán elkülöníteni, ami hozzávetőleg 25 kilométernyi aszfaltozásra lenne elegendő. Az adatokat csupán azért közölte, hogy érzékeltesse: Arad megye mennyire kevés pénzből gazdálkodhat, ezért komoly gondot okoz a helyi fejlesztésekre kicsikart pénzeknek a megszerzése. Péró Tamás zárszavában fontosnak tartotta a résztvevők véleményének a kinyilvánítását, erre bátorítva az embereket.

A községbeli beszámolóval párhuzamosan ismertetett megyei helyzet tanulságosnak bizonyult a résztvevők számára.

 

Hozzászólások