Külföldre elszármazott aradiak találkozója a nagyszínházban

Írta:
2017. szeptember 6. 16:29 (szerda) /

Ezen a hét végén lesz az 1989 előtt külföldre elszármazott aradiaknak a találkozója. A szervezők szerint mintegy 50 személy jön haza egy zenés ünnepségre. A Nyugati Jelent Andrei Soreanu fő szervező értesítette, a rendezvénysorozatra pénteken és szombaton (szeptember 8. és 9.) kerül sor az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban, mindkét nap 19.30 órai kezdettel.

Az ONE GENERATION (egy nemzedék) nevű találkozón mintegy 8 országból érkeznek aradi származású vendégek találkozni egymással és az itthoniakkal, ugyanakkor közösen feleleveníteni a régi emlékeket. A találkozók jellege a szervezők szerint javarészt zártkörű, kivételt képez a színházban egymás után sorra kerülő esti műsor.

Az aradi polgármesteri hivatal támogatásával a nagyközönség pénteken a világhírű Leo Ptashka jazzvirtuózzal találkozhat, a művész az aradiak körében már jól ismert Lucian Nagy szaxofonossal lép színpadra, illetve az aradi Vonós kvartettel. Az est vendége lesz továbbá két magyarországi jazz-zenész: Hars Viktor (basszista) és Pusztai Csaba (dobos). Szombat este a magyarországi David Klezmer Band zenél, illetve a zsidó kultúrát népszerűsítő szintén magyarországi Klein Judit énekművész.     

A pénteki és szombati koncertekre a belépés ingyenes.

Hozzászólások