JelenHaz
Kedd, 2019. december 10., 15.45

Kulturális folyóiratok országos kollokviuma Aradon

Május 5–7. között szervezik meg a kulturális folyóiratok országos kollokviumát, már harmadik soron következő évben. A kollokviumon a Román Írószövetség által szerkesztett vagy ennek védjegye alatt megjelent kulturális folyóiratok képviselői vesznek részt.

A jelenlévők e három nap alatt kitárgyalják az audiovizuális és elektronikus felületek, valamint az elégtelen mennyiségű támogatás okozta problémákat, melyekkel nap mint nap szembenéznek. Tematikáját tekintve, a kollokvium az Egy intézmény vitalitása: kulturális folyóirat címet viseli, mivel vitára bocsátják az elektronikus támogatottság, az e-könyv, illetve a közösségi és kommunikációs hálózatok lehetőségeit és kihívásait.

Május 6-án, pénteken reggel 10 órakor az Arad Megyei Tanács Vasile GoldișTermében jelen lesznek a folyóiratok igazgatói, főszerkesztői, szerkesztői. Ugyanazon a napon 17 órakor nyilvános felolvasást tartanak a Jelen Ház nagytermében a rendezvényen résztvevő írok. Ez mindenki számára remek alkalom lehet testközelből megismerni a kortárs román irodalmat. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'