Péntek, 2008. november 21., 13.46 – Olivér
 
Magunkról
 
Böszörményi Zoltán  honlapja

Lázas készülődés Vadászon


  
Csütörtök, 2008. augusztus 28., 21.15

Szeptember 5-én és 6-án Vadászon tartják a Bihar megye déli, illetve Arad megye északi részén lévő református egyházközségek között hagyományos Erdőháti Napok soron lévő rendezvényét.

Mivel ez alkalommal Tőkés László, királyhágómelléki püspökkel az élen az egyházkerület vezetősége, az erdőháti kisrégióhoz tartozó összes gyülekezet képviselői Vadászon találkoznak, továbbá az Aradi Református Egyházmegye számos híve is ide látogat, a szervezők lázasan készülődnek. Noha a református templomot 2006-ban kívül-belül újrafestették, a torony elülső részéről egy jókora darabon lehullott a vakolat, amit helyre kellett hozni, a kijavított részt újrafestették; belül a szószék is új, csipkés abrosszal gazdagodott, új szőnyeget vásároltak; ugyancsak megújult a helybeli parókia, amelyet kívülről újrafestettek, de a kerítése is megújult. Mindez a hívek adakozásával, illetve a tőzmiskei önkormányzat hathatós támogatásával jöhetett létre. Amint Haász Tibor polgármestertől megtudtuk, a polgármesteri hivatal mindent megtesz a falu csinosításáért, ugyanis a bejáratnál lévő híd karzatának a letört oszlopait újraépítették, új korlátokat szerelnek fel, majd az egészet újrafestik; a hivatal szakemberei javították ki a templom homlokzatát. A templomhoz vezető járdákat rendbe tették, a kultúrotthon előtt járdát öntenek, a faluban lekaszálják és elszállítják a füvet, kimeszelik a fákat és a hidak oszlopait.

A négy települést képviselő községi önkormányzat támogatásával Vadász lázasan készül az Erdőháti napokra.
 

Szóljon hozzá