Lelkem arra kér, hogy szállást itt vegyél

Írta:
2018. december 19. 17:13 (szerda) /

Jézus születésének örömhírét hozta el a dévai Páduai Szent Antal-templomba a csíkszeredai Psallite ifjúsági együttes, mely advent harmadik vasárnapján ünnepi zenés áhítattal ajándékozta meg a plébánia közösségét. – A Psallite közel harminc esztendővel ezelőtt, 1992-ben alakult, azóta folyamatos megújulás mellett teljesít zenei szolgálatot az ifjúsági szentmiséken a csíkszeredai Szent Kereszt plébánián. Az együttesnek nincsenek állandó tagjai, folyton mozgásban vagyunk. Volt idő, amikor az egyetemisták voltak többen, jelenleg a középiskolások korosztálya a meghatározó. Rengeteg gyakorlás, közös muzsikálás áll a hátunk mögött, ami nem csupán zenei szemléleteinket közelíti egymáshoz, de az együttesen belüli kapcsolatokat is erősíti, és közelebb visz Istenhez. Valójában ma este is ez volt a szándékunk, hogy a zenével hirdessük Isten végtelen kegyelmét, szeretetét és közelebb vigyük hallgatóságunkat a hatalmas Úrhoz – fogalmazott a koncertet követően Szabó István, a csíkszeredai zenészcsapat jelenlegi vezetője.  Elmondta: számára a legfontosabb motivációt a Psallite kötelékében, a koncerteken megfigyelt arcok jelentik: – Jó látni azt, hogy az emberek nem ugyanazzal az arckifejezéssel kapcsolódnak be az éneklésbe, majd hagyják el a templomot, mint amilyennel érkeztek. Ez mindig erőt ad, mert azt jelenti, az üzenet halló fülekre talál.

A Psallite immár harmadik alkalommal jött el Dévára, ahol ezúttal elsősorban magyar szerzők, többek közt Sillye Jenő és Pintér Béla dalait, de régi ünnepi dalok sajátos feldolgozásait és egy angol slágert is előadtak, utóbbit saját fordításban. – Annak, hogy immár harmadik alkalommal vagyunk Déván, személyes oka is van, hiszen Bonaventúra testvérrel régi jó barátságot ápolunk, és már szinte számítottunk az adventi meghívásra – mondja mosolyogva az együttesvezető. A régi barátságból születő dévai fellépés azonban nem csupán kettejüknek szerzett örömet, a szívhez szóló dalok sokak szívét megnyitották. – Az embernek alapvető szüksége, hogy kommunikáljon, hogy megossza gondolatait, érzéseit társaival. És nem mindegy, hogy milyen töltete van a szavainknak. Szükségünk van a bátorító szóra. És ti elhoztátok nekünk az örömhírt, a bátorítást, hogy merjünk a betlehemi csillagra nézni, merjünk elindulni Jézus felé – mondta köszönetképpen Főcze Imre fr. Bonaventúra plébános.

A szívhez szóló szombati áhítat az Ó én édes jó Istenem című fohász közös eléneklésével zárult.  A Psallite tagjai vasárnap a déli szentmisén is zenei szolgálatot vállaltak a dévai Páduai Szent Antal-templomban.

Hozzászólások