JelenHaz
Kedd, 2019. március 26., 12.51
Szorosabbra fonódó szórványkapcsolat

Lelkészek a pályán

Tavaly tavasszal első ízben került sor a dél-erdélyi szórványban szolgáló református lelkészek focibajnokságára. Pontosabban egyetlen mérkőzésre, melyben a református lelkipásztorok mellett unitárius kollégák, illetve a Szent Ferenc Alapítvány szászvárosi munkatársai is erősítették a csapatokat. – Akkor Piskin játszottuk a mérkőzést és nagyon jó hangulatú találkozás volt, amit idén sikerült megismételni. Ezúttal a tövisi gyülekezet, illetve Téglás Miklós lelkészkollega látott vendégül. Az eseményt most is úgy hirdettük meg, mint a Hunyadi és Nagyenyedi Református egyházközségek lelkészeinek futballmérkőzését. Fehér megyéből el is jött a búzásbocsárdi, küküllővári, csombordi, marosgombási és marosdécsi kolléga, Hunyad megyéből pedig Adorján Dávid gyakornok lelkésszel, Koppándi Zoltán unitárius lelkésztárssal, Pogocsán Ferdinánd alpolgármesterrel, Szilágyi Levente presbiterünkkel, illetve Menyhárt Ernővel és Bíró Istvánnal, a Szent Ferenc Alapítvány szászvárosi munkatársaival közösen alakítottunk csapatot – számolt be Rátoni Csaba dévai lelkipásztor. És úgy tűnik, a ökumenikus összefogás a focipályán is eredményt hozott: a tövisi sportcsarnokban lejátszott mérkőzés ezúttal 7:4-re végződött, a hunyadiak javára. – Igazából az eredménynek semmiféle jelentősége sincs. Tavaly döntetlent játszottunk, s bár a pályán igyekszünk mindent beleadni, az idei eredmény sem rangsorolja a csapatokat. A lényeg a találkozáson van, a mérkőzést követő beszélgetésen, melyre idén is nagyszerű alkalom adódott a tövisi gyülekezet vendégszeretetének köszönhetően – mondta a dévai lelkész, megerősítve, hogy a kezdeményezésnek folytatása lesz. Hiszen a fair-play szellemében meg kell adni a lehetőséget a visszavágóra – ami jó alkalom az egymást bátorító tapasztalatcserére, a szórványbeli kapcsolatok erősítésére.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'