Hétfõ, 2018. október 22., 10.27

Luxus-virgácstenger

Luxus-virgácsokból sétányok alakultak
Luxus-virgácsokból sétányok alakultak

Mivel a gazdasági válság megélése rányomja bélyegét az egymással való érintkezésre is, így a Mikulás-járást is sokan válságosnak, szegényesnek harangozták be. 

Hogy nem volt mindenütt luxustarisznyája a Mikulásnak vagy Télapónak, az több mint valószínű, de azért akár a főtérről kivezető sugárút elején, akár a govondári – két helyen is árusító – virgácsosok (nem számítva a piacok felhozatalait) virgácssétányokat alkottak. A kellemesnél is jobb időjárás olyanokat is kicsalt a virgácssétányokhoz, akik egy szomorkás időben ki se mentek volna a lakásból. Mivel az édességboltok és élelmiszerüzletek, illetve a nagyáruházak is az átlag-hétfői vagy átlag-hétköznapi forgalomnál alig árultak többet, mint más napokon, azt is jelentheti, hogy – mint máskor is – sokan előre bevásároltak, de azt is, hogy reggel korán, netán koradélután szerezték be a cipőkbe, csizmákba valót.

Szervezett Mikulás-járást is észleltünk, ugyanis élelmesebb vagy tehetségesebb kereskedők házaltatták a Mikulásokat krampuszok kíséretében – természetesen megrendelésre.

A téli ünnepekre a díszkivilágítást az idén nem hozta a Mikulás, valamint a karácsonyfákat is később állítják föl.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'