JelenHaz
Szerda, 2019. december 11., 21.43
Polgármesteri tájékozatlanság

Lyukas a zöldszemüveg

Fotónkon: Menyháza is része a környezetvédelmi hálónak
Fotónkon: Menyháza is része a környezetvédelmi hálónak

A 2006-os évben indult országos környezetvédelmi kampány során feltérképezték azokat a területeket, amelyek részei lehetnek a Natura 2000 Európai Környezetvédelmi Hálónak.

Arad megyében is megjelölték, melyek lehetnek azok a települések, amik nagyobb védelemnek örvendnek. A 2007-es év végén pedig megjelent az ezeket szabályzó 1284-es kormányrendelet, illetve az 1964-es minisztériumi rendelet, mely véglegesen meghatározta a védett területrészeket.

Erről egyébként már több tárgyalást, felkészítést végeztek az érintett települések önkormányzataival, meghívták a polgármestereket, hisz elsősorban nekik kell tudniuk majd, hogy a kijelölt területekre ezentúl az Európai Bizottság környezetvédelmi illetékesei is figyelnek majd. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan állnak hozzá a dologhoz.

Az Arad Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Dana Dănoiu szerint azonban a polgármestereket egyáltalán nem érdekli az ügy, sőt egyeseknek fogalmuk sincs, miről van szó. Az igazgatónő legutóbb a sajtó előtt panaszkodott, hogy a számos tájékoztató ellenére, a polgármesterek nem tudják, milyen értékek találhatók az általuk felügyelt területen. Ez azért lenne fontos, mert a Natura 2000 programba sorolt zónák a védett területeket szabályzó törvényeknek vannak alárendelve. Védettségüket pedig kötelezően bele kell foglalni az általános (PUG) illetve zonális urbanisztikai tervekbe (PUZ), az építkezési engedélyekbe, urbanisztikai bizonyítványokba stb.   

Nem árt, ha az illető polgármesterek újra megérdeklődik mindezt az ügynökségnél és áttanulmányozzák az erre vonatkozó törvénykezést.

Az illető területeket már ökológiailag (papíron) körülhatárolták, a program célja a közösségi jelentőségű élőhely-típusok, illetőleg fajok kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése, fenntartása és helyreállítása. Erre lesz szükség a polgármesterek odafigyelésére és felelősségére.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'