Csütörtök, 2018. szeptember 20., 19.15

Magashegyi út a Párengben

Tizenhét millió lejes beruházással hamarosan elkezdődik a két hegyi menedékház közötti út megépítése a Páreng-hegységben. A finanszírozási szerződést a minap írta alá a Hunyad Megyei Tanács, a kivitelező pedig az osztrák Strabag cég.

A két menedékházat összekötő út ötlete már 5 éve felvetődött, de konkrét lépéseket csak tavaly óta tettek annak megvalósítására. A közel 4 kilométer hosszú út 1500 métert meghaladó magasságban épül, s a szerződés szerint 27 hónap alatt kell elkészülnie. Az út építését az országos regionális fejlesztési alap finanszírozza és a hegyi turizmus fellendítését célozza. A Párengben számos tengerszem található, sok hegyi ösvény, illetve téli üdülő is, melyek évről évre egyre több turistát csalogatnak. A megfelelő infrastruktúra kiépítése nyilván kiemelt szempont.

A Petrozsény és a párengi üdülő közötti műút minősége aligha felel meg a turisták elvárásainak, miközben a szomszédos Vulkáni-hegységben például a Lupény és Sztrázsa közötti út minősége elfogadható.

A párengi erdei utak ráadásul veszélyesek is lehetnek. A hétvégén például baleset is történt, amikor a hegyről lefelé tartó libegő nekiütközött egy erdei úton haladó kamion rakományának. Elvileg a libegő a teherautó fölött kellett volna elhaladjon, de a kamion tele volt rakva fával, emiatt magassága meghaladta az előírt 3,5 métert. A balesetben a libegő szék leesett a kábelről, a rajta utazó férfi és kisfia viszont csodával határos módon épségben megúszták, a nagy ijedtségen kívül csupán néhány karcolással. A rendőrség pénzbírságot szabott ki a kamion sofőrjére, mivel túlságosan megrakta járművét.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'